Egészség

Csaló orvos kapott 130 milliós állami támogatást – frissítve

Korábban 88 rendbeli csalás miatt emeltek vádat Vereczkey Attila ellen, aki most 130 millió forintos állami támogatást kapott.

A 130 milliós támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatala ítélte meg a Humán Reprodukciós Intézet Kft.-nek “a meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgáltatásfejlesztésére”. A teljes projektköltség 200 millió forint.

Fotó: Kovács Attila / MTI
Fotó: Kovács Attila / MTI

Az Index írta meg, hogy a nyertes cég ügyvezetője Vereczkey Attila nőgyógyász, aki ellen korábban 88 rendbeli csalás ellen emeltek vádat, mert olyan szolgáltatásokért kért pénzt pácienseitől, amelyeket a tb finanszírozott, tehát ingyenesek lettek volna. 1,8 milliós pénzbüntetést fizetett, de az orvosi kamara megszüntette ellene az eljárást. A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága még korábban, 2004-ben és 2006-ban is elmarasztalta őt.

Vereczkeyt azért is megbüntették, mert meghamisította orvosi működési engedélyét. A NAV adóslistája szerint volt év, amikor 140 millió forintnyi adóval tartozott. Klinikáján egy darabig kísérleti kezelést végzett, amit az ÁNTSZ tiltott be.

Vereczkey Attila közleménye az NLC-nek: 

A média által ismételten idézett jogviták semmilyen módon nem kapcsolhatók össze a magam és munkatársaim által jelenleg működtetett nőgyógyászati magánklinika tevékenységével. A nemzetközi színvonalú és a legmodernebb technológiával ellátott meddőségi központunk hat éve működik a jogszabályok maximális betartása mellett, illetve rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges összes engedéllyel.

A cikkben említett jogviták lezárultak, a bíróság és a hatóság döntését elfogadtam.

A cikkükben említett pályázati összeget a Humán Reprodukciós Intézet Kft. egy olyan innovációs fejlesztésre kapta, amely a betegek még magasabb szintű ellátását segíti. Ennek lényege egy olyan program fejlesztése, mely végig kíséri a meddő párt egészen a kisbaba megszületéséig. Ilyen szakmai alapokon működő program a világon még nem létezik, hiánypótló, és a meddőség kezelésének magasabb hatékonyságát fogja szolgálni.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top