nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
“Kicsit fogok sírni, amikor elköszönök anyától”

“Kicsit fogok sírni, amikor elköszönök anyától”

Simon Katalin

“Kicsit fogok sírni, amikor elköszönök anyától”

Bőröndökkel, zászlókkal, 30 piros pólós gyerek búcsúzkodott június 1-én a Liszt Ferenc repülőtéren a szüleitől, akiknek nehéz pillanat volt ez, hiszen épp a 7-16 éves, daganatos betegséget leküzdő, féltett gyerekét bízta vadidegenekre, hogy Moszkvába repüljenek a Győztesek versenyére.
Simon Katalin

“Kicsit fogok sírni, amikor elköszönök Anyától” – fordul hozzám a 12 éves Norbi, miután a névsorolvasás után kiderül, vele alkotunk egy párost a következő öt napban, amikor is Moszkvában a Győztesek versenyén állnak rajthoz (vagy épp ülnek le a sakktáblához) a fiatalok. Fél órával később indulunk elköszönni anyától, aki korábban nógatta kisfiát, hogy ne szomorkodjon, ekkor viszont már Norbi mondja neki, hogy “ne könnyezz”, Jutka halkan tiltakozik, de Norbi hajthatatlan, “látom, hogy csillog a szemed…”

A Győztesek Versenye egy nemzetközi sportverseny, amelyen olyan 7-16 év közötti gyermekek vehetnek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. A gyerekek három korcsoportban (7-9 év, 10-13 év, 14-16 év) és több sportágban (futball, sakk, asztalitenisz, 10 méteres légpuska-lövészet, 60 és 100 méteres futás, 25 méteres mell-, hát- és gyorsúszás) indultak.

 

A szeme csillog mindenkinek: mi, kísérő önkéntesek – orvosok, gyógyult fiatalok, szociális munkások, cégek képviselői – azt se tudjuk, hova nézzünk, öröm és egyben hirtelen jött felelősség landol rajtunk. Aztán hamar beindul az ismerkedés, a versenyző vagy kísérő? kérdés az egyik leggyakoribb. Ákos meséli, hogy ő ötödször utazik az orosz fővárosba, kétszer versenyzett is, idén harmadik alkalommal pedig kísérő, vagyis ő a rutinos csapattagok közé tartozik.

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

“Tizenöt gyógyult kísérőnk van” – ezt már Bakó Kati, az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány kurátora, a magyar delegáció motorja mondja útközben. Elmeséli Ákos történetét, azzal zárva, hogy nem sok esélyt adtak neki régen. Most itt van velünk, egyetemre jár, és magabiztosabb bárkinél, ezt vállalja is büszkén, a csapatvezetői szereppel együtt. Alexandra és Sára csodálkozva köszöntik egymást, nem tudták, hogy itt találkozni fognak. Másfél éve még Sára és az Amigos a gyerekekért önkéntesei a kórházba jártak be Szandrához, hogy ne maradjon le a tanulmányaival. Itt most ő is lelkes kísérő felnőtt, miután tavasszal nagykorú lett.

A gyerekek – mint minden más pajtásuk – nagyon különbözőek, ki-ki a maga tempójában oldódik. Egy valami azért közös bennük, ahogy a betegségükről beszélnek. Norbit kérdezgetem, nem kell álcáznom, hogy fogalmam sincs, mi történt vele, hogyan zajlik egy kezelés, teljesen felépült-e már. Balázs csatlakozik hozzánk, szobatársak lesznek, egykorúak, át is veszi a szót, miután kiderül, ugyanazon estek át:

Nézd, itt a nyakamon van egy heg. Kivették a daganatot, aztán jött a terápia. Nekem még bent van a port.

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

Balázs egyből látja rajtam, hogy nem értem; világosan – ahogy egy laikusnak kell – elmagyarázza, hogy ezen a kis bőr alá beültetett szerkezeten keresztül kapja a gyógyszereket, így nem kell állandóan megszúrni. Komoly kis srác, másnap felvetem, hadd fotózzam le a futóverseny előtt, nem tiltakozik, viszont előrebocsátja, hogy mosolyt ne is kérjek, mert ő olyat rendelésre nem tud…

A pénteki, vagyis az első versenynapon sokan rajthoz állnak a 60 méteres futásra a CSKA Athletic Stadiumban, ami aligha emlékeztet egy sportkomplexumra ebben a pár napban, helyette inkább egy gyerek- (és felnőtt) paradicsomra. Minden méteren van valami, ami a résztvevők örömét és kikapcsolódását szolgálja – Xbox, arcfestés, légvárak tömkelege, lufitenger, zenefoglalkozás, kézműveskedés, fotózkodás, bohócok, koncertek –, az emeleti pingpongversenyterem és az egyik sarokban eldugott lövészpálya “csak” jó apropónak látszik az együttlétre. A gyerekek az első perctől kezdve latolgatják az esélyeiket; a futóversenyen is villámgyorsak voltak, biztos úszásban is nagyon jók. Vélekedik Gergő, aki a szemüvegét véletlenül Magyarországon hagyva, lövészeti rutin nélkül is egészen ügyesen szaggatja a céltáblát.

Minden nap végén kihirdetik az aznapi számok győztesét – a verseny szellemisége szerint mindenki győztes, mégis nagyon vágynak a fiatalok az éremre, elismerésre. Megesik, hogy a nemzeti zászlónk fordítva virít a dobogósok kezében a díjátadón, de ez mit sem vesz el az örömünkből.

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

Az első nap eredményei:

Futás:

  • Janek Nikolett – bronzérem
  • Fertődi Beatrix – aranyérem
  • Álland Tamás – aranyérem
  • Rámay-Grafl Fanni – ezüstérem
  • Lengyel Dorka – bronzérem
  • Lónyai Dóra – ezüstérem
  • Kovács Dávid- bronzérem
  • Varga Miléna – bronzérem

Asztalitenisz:

  • Lengyel Dorka – aranyérem

A szombat kicsit csalódás az úszóinknak, mindenki beleadott apait-anyait, de az erős mezőnyben tizedmásodpercek miatt lemaradnak páran a dobogóról. A 16 éveseink elismerően mesélik, hogy egy vak srác eszméletlen gyors tempóval leúszta őket. Szomorkodni nincs időnk, este a felnőttek esti metrós városnézéssel fújhatják ki magukat, a 14 év alattiak pizsamapartin. Van egy kis morgás persze, hogy miért nem jöhetnek ők is, megnyugtatjuk őket, hogy hétfőn együtt is megnézzük a nevezetességeket. Pár óra múlva, amikor az 5 fokos éjszakai moszkvai túráról hazaérünk, kiderül, ki járt jobban, aki maradt vagy aki ment. Halkan belopózok Norbi és Balázs szobájába, megnézni, hogy minden rendben van-e velük, és hogy a hűtőjükbe belessek, hátha van dugi kajájuk. Balázs éber alvó, egyből felül, és érdeklődik, mit keresek a szobában éjfélkor. Bevallom neki, hogy átfagytunk, és éhesek vagyunk. Erre egy nyomatékos, sóhajjal kísért mi viszont nem a válasz. Hogyhogy, kaptatok vacsorát a pizsamapartin? – érdeklődöm. Svédasztal volt, telis tele chipsszel, mindenki annyit ehetett, amennyit csak bírt. Így már mindent értek, mosolyogva térek vissza a szobánkba.

Az öröm azért is lehetett óriási, mert a gyerekek és mi felnőttek is nehezen állunk rá az orosz konyha “paprikájára”, ami a kapor. Nem nagyon találkoztunk meleg étellel, salátával, amin ne díszelgett volna bőségesen. Ennek ellenére a gyerekek lelkesen ültek asztalhoz, hiszen gyorsan a fülükbe mászott az étkezés végén kórusban kiáltott “Szpaszíba” (köszönöm) és a rá érkező válasz “Nazdarovije” (egészségedre).

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

Fotó: Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Facebook oldala

A második nap eredményei:

Úszás:

  • Kopornyik Kata – ezüstérem
  • Janek Nikolett – bronzérem
  • Csáky Csilla – ezüstérem
  • Plagány Petra – bronz

Lövészet:

  • Keresztes Máté – ezüst

A harmadik napon felteszem a szokásos felnőtt körkérdést, vagyis, hogy mi tetszett a versenyzőinknek eddig a legjobban. Balázs a szokásos komolysággal válaszol: Az, hogy az orosz és a magyar szervezők is mennyit tesznek értünk. 

Hozzáteszi még: Plusz az, hogy elviselnek minket az állatok – a helyszínen grasszáló és a naponta gyarapodó mesefigurákra gondol, Csizmás Kandúr, pingvin, krokodil, Csillagok háborúja szereplők és még sokan mások, akiknek a bőrébe lelkes és nagyon türelmes önkéntesek bújtak, tűrték a dögönyözést, bunyózást és bohóckodást. A “nyilatkozat” után fotót készítek, Balázsról nehéz már olyat, amin nem mosolyog. Hova jutottunk két nap alatt…

 A 11 éves Gergő – aki szemüveg nélkül vállalta a lövészetet – a várost dicséri, már amit eddig látott belőle. Azt mondja, ő inkább ezért jött, nem is annyira a versenyzésért. Megemlítem neki, hogy láttam, milyen boldog volt a délután megszerzett vattacukor miatt. Az oka is hamar kiderül: Eddig mindig volt valami program, sietni kellett, de ma végre hozzájutottam a fagyihoz és a vattacukorhoz is.

Vasárnap az utolsó versenynap, némi fáradtság már mindenkin érződik, megnő a babzsákokon heverészéssel töltött idő, Norbi pedig egyenesen kijelenti, hogy ő nem is szeretne már focizni, fáradt, fáj a lába, inkább aludna egy jót. Ha nem látom az előző napi csapatkovácsoló edzésen (korcsoportonként állnak össze a nemzetközi egységek), hogyan zsonglőrködik a labdával a nála egy-két fejjel magasabb srácok között, akár el is hiszem neki. Nem ismer senkit, a nagyon kedves, de oroszul beszélő edzőket nem érti, fél napot kell várnia a meccsekig, persze, hogy lankad a lelkesedése. Szerencsére a fáradhatatlan önkéntesek ott teremnek a legizgalmasabb pillanatokban és tolmácsolják az edzők dicséretét, így nem sokkal később már a foci volt a legjobb mondat is elhangzik. Remekelnek a többiek is a pályán, Ronald úgy hasít végig a műfüvön, hogy alig bírjuk követni, Balázs csapata is menetel, Gábor meg kapus-gyöngyszemmé válik, miközben csatárnak neveztük be…

A harmadik nap eredményei:

Sakk:

  • Csáky Csilla – aranyérem

Foci:

  • Pap Krisztina – bronzérem
  • Mészár Dominik – bronzérem
  • Kiss Tamás – arany
  • Baranyi Ronald – ezüstérem
  • Bialik Gábor – ezüstérem
  • Gombás Norbert – bronzérem
  • Csizmadia Csongor – bronzérem
  • Kovács Dávid – ezüstérem
  • Pajor-Tóth Máté – aranyérem
  • Kacsora Balázs – aranyérem

Hétfőre fél havi esőt mondanak, így buszos városnézéssel és tropikáriumlátogatással vezetünk le Moszkvában. Kora délután irány a reptér, jó lesz már a 14 fokos helyi “kora nyárból” a 28 fokosba átrepülni. De tényleg jó lesz? Az utolsó pár órában már nem jár más a fejemben, csak az, hogy Norbival nemsokára elválnak útjaink. Egyre többször felejtem rajta a tekintetem, simogatom meg a hátát, és cikáznak a gondolataim, hogy mit szeretnék még mondani, kérdezni. Aztán csak annyi jön ki a számon:

Norbi, most szólok, hogy egy kicsit sírni fogok a reptéren…

Rengeteg fotó és videó készült a fesztiválhangulatú eseményről, amelyek elérhetőek az Együtt a Daganatos Gyermekekért Facebook-oldalán.

 A cikk szerzője a PwC önkéntese.