Egészség

Titokzatos betegség tette tönkre a 11 éves kislány életét

A mai napig rejtély az orvosok számára, milyen betegségben szenved a 11 éves ballószögi kislány, Szabó Krisztina. Édesanyja nem adja fel a reményt, hogy egyszer meggyógyulhat.

A most 11 éves Szabó Krisztina alig három hónapos volt, mikor titokzatos betegségének első tünetei jelentkeztek nála: “Először epilepsziára gyanakodtak, de ez végül nem igazolódott” – mondta a Borsnak a kislány anyukája, Gyuris Erzsébet, aki még most is pontosan emlékszik az első tünetek jelentkezésére.

Az egész teste görcsössé és feszessé vált. A végtagjai is merevek, a kis fejét pedig nem tudja megtartani. Sajnos azt kell mondanom, hogy képtelen magától mozogni” – mondta szomorúan az anyuka, aki a nap 24 órájában gyermeke mellett van. “Az orvosok gyanakodtak már oxigénhiányra is, most úgy vélik, a probléma gyökere az idegrendszer kommunikációjában rejlik.

Erzsébet elárulta, az évek során számtalan dologgal megpróbálkoztak már, hogy javítsanak Kriszti állapotán, de semmi sem segített. “Azért küzdünk, hogy szinten tartsuk az állapotát. Mert bárhol is jártunk kezelésen, mindig visszaesett.” A kislány családja most egy tartásjavító ruhára gyűjt, annak költségeit ugyanis nem tudják önerőből finanszírozni.

Olvass még több titokzatos betegségről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top