Egészség

Megérkezett a játék, amely segíthet a gyerekek szorongásán

Az autista és figyelemzavaros gyerekek számára kifejlesztett "játék" leköti a kicsik figyelmét, így segíthet nekik koncentrálni, ráadásul még szorongásukat is enyhítheti.

Első ránézésre pofonegyszerűnek tűnik, valójában zseniális az a találmány, amelyet a figyelemzavaros és autista gyerekek számára fejlesztettek ki. A Fidget Spinner névre keresztelt apró kütyü valójában egy tenyérben tartható szerkezet, amelyet hüvelyk- és mutatóujjunk között tartva pörgethetünk, de haladó szinten megpróbálhatjuk egyszerűen hüvelykujjunkon egyensúlyozni. Persze önmagában ez még nem annyira különleges, és nem is sejlik fel mögötte gyógypedagógiai szakértelem, pedig ott van az: az ilyen és ehhez hasonló kis kütyük ugyanis arra jók, hogy az autisztikus és figyelemzavaros gyerekek koncentrációját összpontosítsák, illetve eltereljék figyelmüket a szorongásaikról ezzel a mechanikus, monoton “játékkal”.

Megérkezett a játék, ami segíthet a gyerekek szorongásán 

A neten most egyébként is hódítanak az ilyen kézben szorongatható, stresszoldó izék, amiknek sokszor csak annyi a lényege, hogy birizgálhassuk, nyomkodhassuk, kapargathassuk, ezzel “átcsatornázva” a testünket feszítő szorongásokat. A Fidget Spinnert megrendelhetjük például Amazonról, de érdemes szétnézni a hasonló szerkezetek között is.

 

PureWow

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top