Egészség

“Minden nap úgy érzem, ebbe belehalok” – a neten könyörög diagnózisért a fiatal lány

A 24 éves Courtney-t az elmúlt három évben ötvenszer kezelték kórházban és ötször meg is műtötték, mégse tudja senki, mi baja van.

Courtney Martin 24 éves, kriminalisztika szakos egyetemista, akinek egyetlen vágya van az életben: hogy meggyógyulhasson. Kálváriája három éve kezdődött, megmagyarázhatatlan alhasi fájdalmakkal. A Daily Mail ausztrál kiadásának azt mondja, a fájdalmakkal azonnal orvoshoz ment, de szinte mindenhonnan elküldték, mondván menstruációs fájdalmai vannak, és majd jobban lesz.

Nem lett. Sőt! A fájdalom, ha lehet, idővel még erősebb lett, ezért Courtney újra és újra felkereste orvosát, aki endometriózisra kezdett gyanakodni. Még meg is operálta a fiatal lányt abban a reményben, hogy ezzel megszünteti a tüneteket, ám nem ez történt. “Az operáció után az orvosom leszegett fejjel közölte velem, hogy nincs endometriózisom, így továbbra sem tudja, mi okozhatja a tüneteket.”

Courtney elmondta azt is, hogy az alhasi fájdalmak mellett három éve minden nap hányingerrel és ólmos fáradtsággal küzd. “A leginkább az visel meg, hogy nem tudom, mi a bajom. Persze a kellemetlen tünetek is lefárasztanak, de az még inkább, hogy tehetetlen vagyok.” A fiatal lány ezért úgy döntött, az internetezők segítségét kéri: rövid, ám annál szívbemarkolóbb videót készített, amiben arra kéri sorstársait és az orvosokat, jelentkezzenek nála, ha felismerik a tüneteket és tudnának rajta segíteni.

“Minden egyes nap úgy érzem, belehalok a betegségbe – vallja be, majd hozzáteszi, az esetek többségében már azt szeretné, ha titokzatos betegsége valóban végezne is vele. Majd mutat néhány fotót; a családjáról és a barátairól és azt mondja, értük, miattuk még akar küzdeni.

Olvass még többet titokzatos betegségekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top