Egészség

Hány éves vagy? Megmondjuk, elég magnéziumhoz jut-e a szervezeted

3 alapesetet vizsgálva megmutatjuk nektek, hogy egy átlagos húszas, harmincas és negyvenes éveiben járó nőnek mire kell figyelnie, hogy kielégítse szervezete magnéziumszükségletét.

A pontos kalkuláció kedvéért figyelembe kell vennünk egyéb tényezőket is, hiszen táplálkozásunk, életvitelünk nagyban befolyásolhatja, hogy pontosan mennyi magnéziumra is van szükségünk. Általánosságban elmondható, hogy egy felnőtt nő esetében a napi magnéziumszükséglet nagyjából 320 milligramm, egy felnőtt férfi esetében 420 milligramm, azonban várandósság, illetve az életkor előrehaladtával ez akár jóval több is lehet. A három példa esetében átlagos életmódfaktorokkal kalkuláltunk, azaz:

  • napi 1-2 csésze elfogyasztott kávé
  • alkalomszerű alkoholfogyasztás
  • napi 8-10 óra munka (házimunkát is beleszámolva)
  • legalább napi 7 óra alvás (na, jó, ez lehet, hogy csak álom, de ha ennél kevesebbet alszol, akkor nem a magnézium a legnagyobb problémád)
  • átlagos, kiegyensúlyozottnak mondható étrend

 

  1. Húszas korosztály

Első példánkban Kati, egy 23 éves, 165 centiméter magas, 58 kilogramm testsúlyú, átlagos testalkatú nő magnéziumszükségletét vizsgáljuk. Kati egy multinál marketingasszisztens, sokat dolgozik, gyakran kávézik, és időnként ebéd helyett csak bekap egy szendvicset. A fenti paramétereket figyelembe véve kiderül, hogy plusz magnéziumbevitel nélkül Kati étrendje nem fedezi a szervezet szükségleteit, mely izomgörcsökhöz, gyakori fejfájáshoz és egyéb egészségügyi problémákhoz vezethet. Gyakori kávé- és alkoholfogyasztás esetén érdemes Magnesia ásványvizet fogyasztani, így egyúttal a napi folyadékbevitelről is gondoskodunk. Érdemes továbbá beépíteni étrendünkbe a kardhalat, kesudiót és gabonapelyhet, mivel ezeknek igen magas a természetes magnéziumtartalma.

  1. Harmincas korosztály

Hány éves vagy? Megmondjuk, elég magnéziumhoz jut-e a szervezetedMivel magam is ebbe a korcsoportba tartozom, ezért a saját adataimat adtam meg a kalkulációban. 31 éves vagyok, 172 centiméter magas, és 61 kilogrammot mutatott ma reggel a mérleg. 5-7 óra alvásnak már örülök, és bár próbálok naponta valamennyi gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani, kissé hadilábon állok például a csonthéjasokkal és olajos magvakkal, amik pedig magnéziumban gazdagok. A kalkulátor szerint rövid távú magnéziumhiányban szenvedek, amin máris változtathatok, ha kicsit jobban odafigyelek rá, hogy színesebben étkezzek. Érdemes még a tejtermékek közül is hanyagolni a zsírosabbakat és napi három kávénál többet nem inni. Az abszolút jó hír viszont, hogy az esetemben hiányzó magnéziumszükséglet csokoládéfogyasztással is pótolható. Minden rosszban van valami jó, ugyebár.

  1. Negyvenes korosztály

A harmadik példában Magdi, egy 46 éves, 168 centiméter magas és 62 kilogramm súlyú nő magnéziumszükségletét vizsgáljuk. Magdi tanárnő és két tinédzser anyukája. Elég sokat idegeskedik, és munka után is sokat kell még a háztartással és a gyerekekkel foglalkoznia. Emellett ráadásul nagyon kevés ideje marad sportolásra. Ezek után nem meglepő, hogy Magdi sem visz be elé magnéziumot. Gyakori izomgörcsök esetén érdemes növelni a magnéziumbevitelt, mely nyugtatja és erősíti az izmokat, a magnéziummal dúsított ásványvíz optimális felszívódást biztosít, így a panaszok is hamarabb enyhülnek. Javasolt továbbá a fehér lisztet teljes kiőrlésű búzalisztre cserélni, és több halat fogyasztani, mivel ezeknek igen magas a természetes magnéziumtartalma.

Ha a saját, személyre szabott eredményeidre is kíváncsi vagy, használd a Magnesia kalkulátorát az alábbi linken!

Mentés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top