Egészség

A vonatajtó törte el Kati néni gerincét

Perli a MÁV-ot egy asszony, akit a vonatról való leszállás közben ért baleset.

Leszállni készült a vonatról a 70 éves Liska Gyuláné Kati, amikor az ajtó visszacsapódott, összepréselte, majd a peron elé dobta az asszonyt A baleset következtében egy gerinccsigolyája eltört, kettő pedig zúzódott – számolt be a Blikk.

Az asszony a tavaly októberi baleset után nyolc napot kórházban töltött, azóta pedig betegállományban van. Férje sem tud dolgozni, hiszen őt ápolja, illetve az otthoni teendőket végzi. A kieső munkabérét igényelte a MÁV-tól, de erre nem reagáltak, mint ahogy az asszonyt sem keresték fel a baleset után. Pert indítottak a vasúttársaság ellen.

A MÁV vizsgálata szerint másképp történt az eset, mint ahogy az asszony elmondta, ezért további bizonyítékokat kértek.

A lapnak nyilatkozó ügyvéd elmondta: foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés is felvetődhet, ha például nem jelzett a kalauz vagy a vezető az előírtnál korábban zárta az ajtókat. A felelős akár egy évre is börtönbe kerülhet.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top