Egészség

Szmog: így borít be mindent 20 perc alatt – videó

Budapest és Magyarország számos városának levegője egészségre káros vagy akár veszélyes is lehet. A szmog azonban nem csak nálunk okoz komoly problémát, mint azt az alábbi videó is tanúsítja.

Egyre több településen veszélyes a levegő minősége Magyarországon, ezzel azonban szinte a kanyarban sem vagyunk például Kínához képest, ahol múlt héten 23 nagyvárosra is vörös riasztást adtak ki. Múlt hét szombaton a kínai környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint a szmog több mint tízmillió négyzetkilométeres területet borított be – ez nagyobb, mint az Egyesült Államok teljes területe.

A Pekingtől délkeletre eső Tiencsin kikötővárosában például lezárták az autópályákat, sűrítették a tömegközlekedést, és felére csökkentették az autóforgalmat, miközben a város nemzetközi repülőterén 131 járatot töröltek. Hasonló rendelkezéseket léptettek életbe a fővárosban is, emellett számos építkezést szüneteltetnek, de bezártak óvodákat, iskolákat és gyárakat is. A minisztérium tájékoztatása szerint a korlátozás csak a fővárosban 1200 gyárat érintett.

Voltak olyan helyek is, ahol a levegő minősége annyira rossz volt, hogy azt már a 999-ig skálázott mércén nem is lehetett megjeleníteni.

A fenti videót egy Pekingben élő brit mérnök készítette, a felgyorsított felvételen az látható, ahogy a szmog mintegy 20 perc leforgása alatt teljesen belepi a kínai fővárost. A felvétel készítője a CNN értesülései szerint többek között a szmog miatt készül Pekingből Szingapúrba költözni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top