Egészség

Agyhártyagyulladásba halhatott bele egy kétéves kisfiú

Bár még nem zárult le a vizsgálat, de feltehetően fertőző agyhártyagyulladásban halt meg egy kétéves kisfiú Borsod megyében a hétvégén.

Egy kétéves kisfiúhoz hívtak mentőt a szülei még december 24-én, a Miskolctól 16 kilométerre levő Köröm községben, mert a gyermek rosszul lett. A mentők azonnal kórházba szállították a kisfiút, ám életét már nem tudták megmenteni. Bár a vizsgálat még nem zárult le, valószínű, hogy fertőző agyhártyagyulladás miatt halt meg a gyermek – mondta Csiba László, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház főigazgató főorvosa az InfoRádiónak.

A közelmúltat végigkísérték az agyhártyagyulladásról szóló hírek. December közepén egy 20 éves budapesti fiatal került kórházba fertőző agyhártyagyulladással, december 9-én az egyik budapesti gimnázium végzőse halt meg a betegségben a tünetek jelentkezése után néhány órával.

A fertőző agyhártyagyulladás cseppfertőzéssel közvetlen kontaktus útján terjed, kezelésében pedig különösen fontos a korai felismerés. A betegség tünetei között megfigyelhető az általános rossz közérzet, levertség, magas láz, hányás, hidegrázás, és az egyik jellegzetes tünet, a tarkómerevség.

Az agyhártyagyulladás ellen léteznek védőoltások, még nem mindegyik térítésmentes.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top