Egészség

Megvan az ebola elleni védőoltás!

Több mint 11.000 ember halálát okozta a vírus az elmúlt években, mostanra azonban végre elkészült a védőoltás, amelynek köszönhetően jelentősen lecsökken az esélye egy újabb komoly járványnak.

Egy nemzetközi kutatói konzorcium tagjai még több mint egy évvel ezelőtt a Lancet tudományos folyóiratban számoltak be az rVSV-ZEBOV jelzésű vakcina első sikeres tesztjeiről. Aki megkapta az injekciót, utána nem fertőződött meg a betegséggel, ha ebolásokkal került kapcsolatba.

Most ugyanez a kutatói csoport publikálta a vizsgálat végső eredményeit, amelyek reménykeltőek: 12.000 ember bevonásával tesztelték a vakcinát Guineában és Sierra Leonéban, 2015 és 2016 között. A vakcinát közülük 5837-en kapták meg, náluk nem jelentkezett a fertőzés. A kontrollcsoportban ezzel szemben 23 ebolás megbetegedést regisztráltak.

Az eddigi vizsgálatok alapján 100 százalékos védettséget biztosít (Fotó: Walter Reed Army Hospital)
Az eddigi vizsgálatok alapján 100 százalékos védettséget ad (Fotó: Walter Reed Army Hospital)

“A kísérlet igazolta az rVSV ebola vakcina 100 százalékos hatékonyságát, ami egészen elképesztő eredmény” – mondta a kutatásról Dr. Jeremy Farrar a Wellcome Trust igazgatója. “Bemutattuk, hogy nemzetközi együttműködéssel lehetséges a vakcinák gyors kifejlesztése és tesztelése, ezzel pedig megállíthatjuk a járványokat.”

A vakcinát eredetileg a Kanadai Közegészségügyi Ügynökség (PHAC) fedezte fel, a gyártó cég pedig az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerfelügyeletnél kérvényezi a szer jóváhagyását még a 2017-es év vége előtt. Bár így még várni kell a vakcinára, a gyártó vállalta, hogy 300.000 adagot vészhelyzeti tartalékként készenlétbe helyez, ha szükség lenne rá.

A 2014-es nyugat-afrikai ebolajárvány több mint 28.000 embert érintett és több mint 11.000 halálos áldozatot követelt. A vakcina kifejlesztésére azonban csak akkor kezdtek el a támogatók pénzt adni, miután a járványt a 9/11-es terrortámadások biológiai megfelelőjének nevezték.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top