Egészség

Járvány ütötte fel a fejét a sződi általános iskolában

Tanítási szünetet rendeltek el a sződi általános iskolában, mert a tanulók harmada és néhány tanár is hányós-hasmenéses fertőzést kapott.

Ma nincsenek iskolában a sződi általános iskola diákjai és tanárai sem, miután a Váci Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya egynapos tanítási szünetet rendelt el az intézményben, illetve alapos fertőtlenítést írt elő az általános iskolának.

Tette mindezt azért, mert bejelentést kapott arról, hogy a sződi általános iskolában hasmenéssel és hányással járó fertőzés terjed. A helyszínen megállapították, hogy 66 diák – mely a tanuló létszám harmada – és két pedagógus is megfertőződött, akiket otthon kezelnek.

Annak ellenére, hogy az iskola korszerű és kifogástalan állapotban van, egy mindenre kiterjedő fertőtlenítést rendelt el a hivatal, amihez a fertőtlenítőszereket is biztosította. A hivatal szerint a betegség halmozódását egy kontakt úton terjedő vírusfertőzés okozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top