Egészség

Itt az orvosi magyarázat arra, miért nem tűnik fel valakinek, hogy terhes

Tűnjön akármilyen hihetetlennek, az utóbbi években egyre többször esik meg, hogy egy kismama csak a szülés pillanatában tudja meg, hogy várandós. A Yale Egyetem professzora elmondta, miért fordulhat ez elő.

A múlt héten ismét megtörtént, ezúttal egy 25 éves brit nővel, aki azt hitte, egyre erősödő hasfájását gyomorrontás okozza. Csakhogy alig néhány perccel azután, hogy ráült a vécére, hogy – ahogy hitte – elvégezze a dolgát, a fiatal nő egészséges kislánynak adott életet. És még csak nem is ő volt az első idén. Januárban egy Massachusettsben élő nő járt közel hasonlóan: hátfájással ment kórházba, aztán egy egészséges kisbabával távozott.

Az ilyen és ehhez hasonló történetekből minden évben szép számmal akad, és ezek minden alkalommal nagy port kavarnak a netezők, de főleg a kommentelők között. A többség nem érti ugyanis, hogy fordulhat elő az, hogy egy tudatos nő hónapokon át nem veszi észre azokat a nagyon is feltűnő változásokat, amikkel egy terhesség jár.

Nekik a neves Yale Egyetem professzora, dr. Mary Jane Minkin szolgált némi magyarázattal. A szakember elnéző azokkal a nőkkel, akikkel ilyesmi fordul elő, szerinte ugyanis vannak körülmények, amikor még a legavatottabb szem is elsiklik a mások szerint ordító tünetek felett.

Itt az orvosi magyarázat arra, miért nem tűnik fel valakinek, hogy terhes

1. Ilyen körülmény például, ha az anya amúgy is túlsúlyos:

“Főleg extrém túlsúlyos nők esetében fordul elő, hogy nem vagy csak később veszik észre a terhesség fizikai tüneteit. Az esetükben az is gyakoribb, hogy testet borító zsírpárnák miatt nem érzik gyermekük mozgásait sem.”

2. Vagy ha a menstruációja mindig is rendszertelen volt.

3. Arról már nem is beszélve, hogy még a legmodernebb terhességi tesztek sem 100%-ig megbízhatók

4. És azt is sokan elfelejtik, hogy a babák nem feltétlenül örökmozgók

“A várandósság második harmadától teljesen normálissá válik, hogy a baba mozog az anyaméhben, de ez nem törvényszerű. Elképzelhető olyan terhesség, ahol a baba rúgásait nem érzi az édesanya, mert a méhlepény pontosan a baba előtt helyezkedik el.”

5. És akkor azokról a nőkről még nem is beszéltünk, akinek a gyomra érzékeny, és túlságosan is aktív a bélmozgása

Minkin azt mondja, sok ilyen betege volt már: “ők azért nem vették észre a várandósságuk első jeleit, mert amúgy is rendszeresen keltek émelygő, rossz gyomorral, hányingerrel. A növekvő hasukat pedig betudták egyszerű puffadásnak, amit a rossz emésztés okozott.”

 

Olvass még többet a terhesség jeleiről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top