Egészség

5 évvel azután, hogy életmentő csontvelőt kaptak tőle, találkozhattak a donorral

A kilencéves ikerlányok végre találkozhattak azzal a személlyel, akinek az életüket köszönhetik.

Kathryn és Elizabeth Girtler egy szót sem tudnak váltani a Németországból érkezett Ingo Grudával, de nem is kell: hármójuk ölelése mindent elárult. A jelenleg kilencéves ikerlányokat ugyanis Gruda mentette meg öt évvel ezelőtt, mikor önzetlenül, teljesen ismeretlenül felajánlotta csontvelőjét a lányok életének megmentéséért. 

A lányok egy különleges program keretei közt találkozhattak a donorral, és a kicsik anyukája szerint a találkozás elképesztően megható volt: az ikrek hálától telve borultak a férfi nyakába, Gruda táncolt a kicsikkel és úgy mulatták át az estét, mintha már régi jó ismerősök lennének.

5 évvel azután, hogy életmentő csontvelőt kaptak tőle, találkozhattak a donorral

 

Gruda egyébként maga is három gyermek édesapja, régebben egy helyi lánynak szerette volna felajánlani csontvelőjét, de ott nem bizonyult megfelelő donornak. Évekkel később aztán felhívták, hogy Amerikában két lány is van, akiknek megfelelő lenne a csontveleje, és ha még mindig úgy érzi, megtenné a felajánlást, ne habozzon.

“A lányok ma már nem lennének itt nélküle… ez ennyire egyszerű” – nyilatkozta az ikrek könnyekig meghatódott édesanyja.

Today

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top