nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
“Nem tetszik most a hajad, talán a frufrud vagy a színe, lényeg az, hogy nem jó.”

“Nem tetszik most a hajad, talán a frufrud vagy a színe, lényeg az, hogy nem jó.”

Egy rendezvényen véletlenül összefutottam egy régi, kedves ismerősömmel. Értem ezt úgy, hogy valamikor közel állt hozzám, de azóta elsodort bennünket egymás mellől az élet, évek óta nem beszélgettünk. Örültem, hogy látom, megkérdeztem tőle, hogy van, mire biztosított arról, hogy vele minden rendben, majd a következő mondata így hangzott:
Szurovecz Kitti
Szurovecz Kitti
f Ajánlom

“Kitti, nem tetszik most a hajad, nem vagyok vele kibékülve. Talán a frufrud vagy a színe, vagy nem is tudom… lényeg az, hogy nem jó.”

Válaszul valahogy kibukott belőlem a kérdés, ami már régóta foglalkoztat: miért érezzük úgy, mi emberek, hogy a másikat jogunk van az egymáshoz való kapcsolódásunktól teljesen függetlenül minősíteni? Miért van az, hogy egy rég nem látott ismerős – noha nyilván lehetne más dolgokról is sztorizni, mindkettőnkkel sok minden történt, mióta nem beszéltünk – mindenekelőtt a legfontosabbnak tartja közölni velünk, hogy szerinte nem jó a hajunk, rossz bőrben vagyunk, nyúzottak vagyunk, biztosan nem aludtuk ki magunkat, híztunk, fogytunk, nem áll jól a kalapunk, túl rövid a szoknyánk, a végtelenségig tudnám még sorolni, de leegyszerűsítve a mondanivaló lényege az: szarul nézünk ki.

Mi értelme ennek? Az ehhez hasonló információk közlésével melyik fél nyer bármit is? Mi hajtja azt, aki mondja? Naponta tízszer is előfordul, hogy megdicsérem valakinek a ruháját, sminkjét, körömlakkját, vagy egyszerűen csak elmondom neki, szerintem nagyon jól néz ki ma – ha úgy is gondolom. Mert szeretek mosolyogni látni magam körül másokat, szeretem az érzést, hogy hozzájárultam ahhoz, hogy szép napjuk legyen, hogy tőlem is pozitív megerősítést kaptak. Az azonban sosem jutna eszembe, hogy szóvá tegyem, szerintem mi nincs rendben a külsejükön, mert ez egy hihetetlen érzékeny pálya. (Igaz, nekem késztetésem sincs rá, és szívből remélem, ezzel nem vagyok egyedül.)

Mert mégis, mit érnék el vele? Azt, hogy ha nem is tudatosan, de tudat alatt a másik ember egész nap bántsa magát azért, hogy valakinek már megint nem elég jó. Eleve, ahhoz, hogy ilyen szinten minősítsünk, szerintem kell egy nexus, lelki közelség, barátság, hogy a megfogalmazott szubjektív véleménynek akár értelme, helye legyen. Nem igaz, hogy semmi jót nem tudunk a másiknak mondani, amikor megpillantjuk.

Ha táskásak a szemei, váltsunk fókuszt és jegyezzük meg, milyen szép a haja. Ha kissé kigömbölyödött az alakja, a “meghíztál” megjegyzés helyett a “milyen kisimult az arcod” sokkal de sokkal kedvesebb. Higgyük el, az az ember pontosan tudja, hogy felszedett néhány kilót, könnyen meglehet, hogy zavarja is, sőt tesz érte, hogy lefogyjon.

Lehet, hogy amit látunk, az köztes állapot, és már a fele le is ment annak a fölöslegnek, amit ő eddig sikerélményként tartott számon, de tőlünk most már tudja, hogy hiába a diéta meg a sok mozgás, a külvilág szemében ő még mindig kövér. Mibe kerülne, ha csak dicsérnénk, amikor összetalálkozunk egy ismerőssel, és nem kritizálnánk már az első lélegzetvétellel? Drága lenne, ha nem táplálnánk egymás komplexusait?

Kifizetnénk rá a gatyánkat is, ha fanyalgás és szurkálódás helyett üdvözlésképpen mondanánk egymásnak valami kedveset? Elárulom, ez mind-mind ingyenes volna, csak le kellene vennünk a szemellenzőnket, észrevenni, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, némi empátiát gyakorolni és belegondolni abba, mit érezhet az a karikás szemű, lefogyott nő (nyilván gondja van, nem kicsi!), akiben totálisan avatatlan szemlélődők napról napra tudatosítják, hogy kívülállók számára is szabad szemmel láthatóan baj van életében.

Ne minősítsük,  inkább erősítsük egymást! Csak pozitívan emeljük ki, ami szép és jó, és ne hangoztassuk, ami nyilvánvaló, azt, amit a másik ember pontosan tud magáról. Savazás helyett dicsérjünk, hogy szebb legyen a világ!

Ui.: A hajam nem téma. Szeretem, így ahogy van. Köszönöm a figyelmet!

Olvass még a beszólások erejéről az NLCafén!

Megosztás Facebookon