Egészség

A “HOPP és PUFF” mozgások kellenek a gyerekeknek

A fogócska éppen olyan jót tesz a gyerekeknek, mint mondjuk a kézilabda. Az Ízületőr gyógytornász szakértői mondják el, milyen mozgásformák kellenek a gyerekek csontjainak.

Monek Bernadett, az Ízületőr program szóvivője és az ORFI vezető gyógytornásza hangsúlyozza: “Életünk során a testünk által igényelt mozgásforma időről időre változik. Gyermek- és fiatal felnőttkorban sok “HOPP és PUFF” típusú, úgynevezett ütközéses mozgásra van szüksége a csontoknak, így az ugróiskola, a fogócska vagy a békaugrás ugyanúgy segíti a csontok egészséges fejlődését, mint a szökdelés vagy a tánc. A csontállomány erősítésének szempontjából a népszerű úszás inkább kiegészítő sportként javasolt, de ne feledkezzünk meg számos egyéb jótékony hatásáról, például az állóképesség növeléséről vagy az izom erősítéséről.” 

A kisgyerekek beülnek az iskolapadba napjuk nagy részét mozgás nélküli ülőmunkával töltik. Csontjaink egészséges fejlődésének érdekében azonban elengedhetetlen a fizikai aktivitás csakúgy, mint a helyes táplálkozás. A fehérjék, zsírok és ásványi anyagok kiegyensúlyozott bevitele ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint a megfelelő mennyiségű kalcium és D-vitamin fogyasztása. Fontos viszont, hogy a kalcium csak akkor hasznosul igazán szervezetünkben, akkor tud beépülni csontjainkba, ha a gravitáció ellenében végzünk mozgást, például gyalogolunk vagy ugrálunk.
 

Körülbelül harmincéves korunk után azonban ezek a mozgásformák már inkább terhelést, mint hasznot jelentenek szervezetünk számára, ezért azokat jobb, ha elkerüljük. Természetesen 35 éves kor felett is nyugodtan futhatunk, kocoghatunk és röplabdázhatunk is, de megfelelő felszereléssel tegyük mindezt. Ha azonban a mozgás fájdalommal jár, mindenképpen ízületkímélő mozgásra és szakember tanácsára van szükség. 

A

Az 5 és 17 év közötti gyerekeknek napi legalább 60 percnyi közepes (aerob) vagy erős (anaerob) intenzitású mozgás ajánlott, ami lehet játék, sport, gyógytorna, testnevelés vagy családi kirándulás is. Aerob mozgásról akkor beszélünk, amikor a szervezet oxigénfelvétele és -leadása egyensúlyban van, így nem fulladunk ki, és beszélgetni is tudunk mozgás közben. Anaerob mozgás esetén a szervezetnek több oxigén kell a szükséges energia előállításához, és ilyenkor lihegve, zihálva lélegzünk, kifulladunk.  Egy nemzetközi kutatás igazolta, hogy a korai pubertáskorban már a csengetéskor végzett 3×1 perces felugrásos gyakorlatok is elegendőek ahhoz, hogy a tanév végére jelentős csonttömeg-növekedést eredményezzenek a csípőízület környékén.

 Forrás. Ízületőr

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top