Egészség

Két év alatt 30 kilótól szabadult meg Reni

Renáta még csak középiskolába járt, amikor egy alkalommal 90 kilót mutatott alatta a mérleg. De a legtöbb kamasszal ellentétben nem akart azonnal csontsovány lenni, nem kezdett léböjtbe és szénhidrátmegvonásba. Tudatosan, lassan, de biztosan, két év alatt szabadult meg túlsúlyától, összesen 30 kilótól. A fiatal lánynak nem csupán az életmódja, de a hozzáállása is jelentősen megváltozott.

Hogyan került rád ez a túlsúly?

Gyerekkoromban nem voltam kövér, de nagyon vékony sem. 16-17 éves korom körül jött fel hirtelen sok pluszkiló. A végén már 90 kilót mutatott a mérleg. A középiskola alatt nem sportoltam és nem figyeltem az  egészséges étkezésre sem. Szerintem ennek “köszönhettem” azt a plusz 30 kilót.

Mikor értél ahhoz a ponthoz, amikor azt mondtad, változtatnod kell?

A barátaimmal elmentünk egy strandra, ahol volt egy mérleg. Viccből mind ráálltunk, én pedig ott és akkor szembesültem vele, hogy 90 kiló vagyok. Akkor határoztam el, hogy le akarok fogyni. Szerencsére nyár volt, könnyebben lehetett mozogni, az étrendet pedig a sok gyümölcs segítségével jobban vissza lehetett fogni. Szépen lassan, 5 hónap alatt lement 6-7 kiló, aztán megállt a fogyás. Ha nehéz is volt, tudtam, hogy tovább kell csinálnom. Elkezdtem minden nap egy órát tornázni, aztán újra csökkenni kezdett a súlyom. Azon a nyáron nagyon sokat bicikliztem, és kevesebbet ugyan, de futottam.

Két év alatt 30 kilótól szabadult meg Reni

Az iskolában soha nem kellett szégyenkezned?

Olyan jó környezetbe jártam, hogy soha nem cukkoltak a súlyom miatt. Amikor látták a fogyókúra eredményét, akkor inkább csodálták a kitartásomat, elismerték a sikeremet. Nekem is jó volt a pozitív visszajelzés.

Hol jársz most?

Most 60 kiló vagyok, ami ideális súly a 163 centimhez, persze még formálódnom kell, de a 90 kilóhoz képest ezek már apróságok.

Hogyan tartod meg a súlyodat?

Most, hogy dolgozom, heti négyszer erősítek, tornázok, máskor pedig biciklizem vagy futok. Minden nap próbálok valamit mást csinálni, hogy ne legyen egyoldalú a terhelés.

Honnan tudtad, hogy mi a jó?

Sokat olvastam utána az interneten. Kenyeret, tésztát, édességet fokozatosan, szépen lassan hagytam el, így a szervezetem egy idő után már nem is kívánta ezeket. Bő két év alatt ment le ez a 30 kiló is.

Balogh Rita oldalán sokat olvasgattam, valahogy mindig összeállt egy étrend, edzésterv. Szerencsére akkor még semmilyen egészségi problémám nem volt, de nem akartam megvárni, amíg cukorbeteg leszek. Szeretek vásárolni, a folyamatos méretcsökkenések újabb és újabb ruhatárat igényeltek, ami mindig motivált. Örültem, hogy már bármilyen ruhát felvehetek, minden jól áll rajtam.

Két év alatt 30 kilótól szabadult meg Reni

A környezeted hogyan élte meg a változást?

A szüleimmel élek. Ők nagyon sokat segítettek. Ha mondjuk nem olyat ettek, amit én is meg tudtam, anyukám mindig külön csinált nekem valami diétásat.

Nagy önuralmat kíván ez, nem igaz?

Igen, főleg azért, mert nyáron kezdtem bele, miközben imádom a fagyit, nehéz volt lemondanom róla. De kibírtam, 1,5 évig egyáltalán nem ettem sem jégkrémet, sem csokit. Amikor nagyon-nagyon kívántam valami édeset, megettem egy müzliszeletet. Az iskola alatt mindig odafigyeltem, miket viszek magammal (puffasztott rizs, gyümölcsök stb.), és csak azt ettem, amit vittem.

Eszel már mindent?

Próbálok. Nagyon céltudatos vagyok, ha egyik nap eszem fagyit, akkor másnap már nem, és lemozgom. Meg tudok állni pár kocka csokinál, heti egy-két fagyinál, nem szippant be a mértéktelenség. A kenyeret sem nagyon kívánom, viszont ha mégis, akkor eszem egy-két szelet teljes kiőrlésűt. Ma már sokkal jobban szeretem a zöldségeket, gyümölcsöket. Amikor valamilyen családi esemény van, nem akarok megbántani senkit azzal, hogy nem eszem semmit, egy negyed szelet tortát vagy sütit megeszem nyugodt szívvel, nincs lelkiismeret-furdalásom. Most már megengedhetem magamnak, úgy gondolom. Próbálok odafigyelni, hogy ne jöjjön vissza a pluszsúly, de nem gondolom, hogy egy-egy falat rosszat tenne.

Két év alatt 30 kilótól szabadult meg Reni

Mik a további terveid?

A formálódás továbbra is célom. Bennem igazából most tudatosult, hogy 30 kiló lement rólam. Azt gondolom, hogy nem ciki, ha valaki tudatosan él, egészségesen táplálkozik, sportol és odafigyel magára, továbbra is így szeretnék élni. A fogyás sokat változtatott rajtam, a kezdete óta sokkal pozitívabb, sokkal vidámabb vagyok, energikusabb, jobb így. Az ismerőseim közül kértek már többen tanácsot, szívesen segítek nekik is az életmódváltásban. Kihívás és egy új dolog volt a fogyás. Tudtam, hogy meg fogom csinálni, nagyon céltudatosan álltam hozzá. Jó érzés, egy győzelem ez a fogyás nekem, tudatosult bennem, hogy bármit elérhetek, csak akarni és küzdeni kell. 

Ha szívesen elmondanád a saját nagyfogyás-történetedet, írj az eszter.jambor@centralmediacsoport.hu címre!
 

 Olvass még inspiráló nagyfogyás-történeteket!

Nagy fogyás: három magyar nő, akinek sikerült
Aki segített Reninek a fogyásban: Balogh Rita fitneszedző, fitneszszakértő, tanácsait hónapról hónapra követhetitek a NLCafén. Nemzetközi végzettségű testépítés–fitnesz sportedző. Többéves szakmai tapasztalattal a háta mögött mára az egyik legismertebb új generációs női fitnesztréner. Különböző fitneszmagazinok szakértője. Szerepelt már fitneszmagazin címlapján, és kidolgozta saját életmódprogramját, melyet FittAlak névre keresztelt. 
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top