Egészség

Óriási hegymászóbravúr a négy végtagján amputált családapától

A brit hegymászó – aki fagyás következtében vesztette el végtagjait – 5 éven át edzett, hogy meghódítsa a svájci Matterhornt.

Megmászta a svájci Matterhornt a brit Jamie Andrew. Ő az első mind a négy végtagján amputált hegymászó, aki feljutott a legendás hegycsúcsra.

Hol botokkal, hol anélkül

A férfi fagyás következtében vesztette el végtagjait 17 éve, amikor Franciaországban hegymászás közben egy hóviharban rekedt. Lábát térden alul, karját a könyöke alatt kellett amputálni. A skót férfi a balesete után ismét megtanult járni, elkezdett síelni, hosszú távon futni, mielőtt visszatért volna szenvedélyéhez, a hegymászáshoz. Öt éven át edzett, mielőtt múlt csütörtökön két segítőjével nekiindult a 4478 méter magas alpesi csúcs meghódításának.

Óriási hegymászóbravúr a négy végtagján amputált családapától

Az út nagy részén műlába és speciálisan kialakított botok segítségével haladt felfelé, ahol pedig mászni kellett, felső végtagjai maradékával tartotta magát a kötélen.

A 47 éves férfi 13 óra alatt járta meg a csúcsra és a visszafelé vezető utat, mintegy 5 órával hosszabb idő alatt, mint az átlagos hegymászók.

Óriási hegymászóbravúr a négy végtagján amputált családapától

Nem ez az első csúcshódítása

A háromgyermekes családapa 2004-ben megmászta az 5895 méter magas Kilimandzsárót és több alpesi csúcsot is meghódított. 2014-ben már majdnem feljutott a Matterhornra is, de 250 méterre a csúcstól kénytelen volt visszafordulni.

Még több hegymászósztori az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top