Egészség

Oltár elé vezette annak a férfinek a lányát, akinek szíve a mellkasában dobog

A menyasszony csak az esküvő előestéjén mert előhozakodni kérésével, a férfi azonban így is boldogan mondott igent.

A pennsylvaniai Jeni Stepien tíz éve veszítette el édesapját egy utcai lövöldözés miatt. “Rosszkor volt rossz helyen. Így szerezte a sérülést, ami aztán az életét követelte” – nyilatkozta a lány a CBS Pittsburgh hírcsatornának, majd hozzátette, az orvosok sokáig küzdöttek apja, Michael életéért, de végül kénytelenek voltak belátni, nem tehetnek érte semmit.

Mikor kiderült, hogy Michaelnél beállt az agyhalál, családja úgy döntött, felajánlja a férfi szerveit. A kétgyermekes édesapa szívét Arthur Thomas kapta meg, aki ekkor már 16 éve várt egy megfelelő donorra. “Nem szépítem, Michael szíve a halál torkából hozott vissza” – nyilatkozta a férfi, aki nem tud elég hálás lenni a második esélyéért, amit a Stepien családnak köszönhetően kapott.

Oltár elé vezette annak a férfinek a lányát, akinek szíve a mellkasában dobog

Nem csoda, hogy most, tíz évvel a történtek után, örömmel mondott igent Jeni kérésére, hogy az esküvőjén kísérje őt oltár elé. “Sokat jelentett nekem, hogy Arthur is eljött, és hogy oltárhoz kísért engem. Kicsit olyan volt, mintha apa is ott lenne velem életem egyik legfontosabb napján” – mondta könnyek között a fiatal feleség.

Arthur a hírműsorban elmondta, Stepienékkel az átültetés óta tartja a kapcsolatot: “rendszeresen váltunk e-maileket és telefonálunk, de eddig személyesen nem sikerült találkoznunk. Az esküvő volt az első alkalom, hogy végre szemtől szembe is megköszönhettem azt, amit értem tettek” – mondta.

 Olvass még többet szervátültetésről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top