Egészség

A nyugtatók jelentős része a feketepiacon landol

Magyarországról rengeteg nyugtató kerül nyugat-európai drogpiacokra. Aki illegálisan vásárolja ezeket a szereket, az a hivatalos árnál sokkal drágábban jut hozzá, de ez nem tántorítja el a függőket.

Annyi szorongásoldó, nyugtató és altató fogy az országban, mintha minden állampolgár – a csecsemőktől az aggastyánokig – 35 pirulát venne be évente. Ezek a szerek nagyon rövid idő alatt súlyos függőséget alakítanak ki, akik már rászoktak, akár 10-15 tablettát is bevehetnek egy nap alatt egy enyhébb szerből, mint például az 1 milligrammos Xanaxból. Ez viszont már olyan mennyiségű gyógyszer, amihez legális forrásból nem lehet hozzájutni. Így aztán érthető, hogy miért annyira élénk ezeknek a szereknek a feketepiaca.

Hivatalosan egy hete rendelt el nyomozást a rendőrség az ellen a vizsolyi patikus ellen, aki 24 ezer doboznyi receptköteles nyugtatót és altatót adott el, természetesen recept nélkül. Állítása szerint ismeretlenek vásároltak tőle. A lebukott patikusnak nemcsak be kellett zárnia a gyógyszertárat, de etikai eljárás is indult ellene, és ha az engedélyét is elveszíti, akkor csak alkalmazott lehet majd egy gyógyszertárban.

A nyugtatók tizede a feketepiacra megy

A patikus azt mondta, hogy a környékbeli falvakban élő ismeretlen emberek vásároltak tőle, és kb. 20-30 embernek adta el a 24 ezer doboz pszichotróp szert. Ez elsőre elég hihetetlen, és mindenképpen szabálytalan, hiszen az adás-vétel recept nélkül történt. Többek között:

  • Xanaxot (9037 dobozt)
  • Rivotrilt (6531 dobozt),
  • Epheritet (5488 dobozt)
  • Frontint (2205 dobozt)
  • Dormicumot (263 dobozt) értékesített orvosi rendelés nélkül.

Vannak azonban más patikák is Magyarországon, ahol indokolatlanul sok nyugtató fogy el egy év alatt. Az Országos Rendőr-főkapitányság – tekintettel a folyamatban lévő nyomozásra – nem közölte, hány gyógyszertárat vizsgálnak, de azt sem cáfolták, hogy a vizsolyi mellett más is érintett az illegális kereskedelemben.

Az ORFK megerősítette, hogy az elmúlt években Magyarországról több csatornán keresztül is kerültek nyugtatók és antidepresszánsok nyugat-európai drogpiacokra. “Az európai országok határain átívelő nem hamis gyógyszerek kereskedelme miatt a rendőrség illetékes szerve több alkalommal teljesített jogsegélyt európai országok megkeresése alapján. Ezekben az esetekben – amennyiben a megvalósított magatartás hazánkban is bűncselekménynek minősül – a rendőrség kezdeményezi a felelősségre vonást” – írta a rendőrség a vs.hu-nak.

A nyugtatók tizede a feketepiacra megy

A Magyarországon értékesített altatók, nyugtatók legalább 10 százaléka illegális úton jut el a felhasználóhoz.

A rendőrség még nem tudja, hogy a vizsolyi patikából ment-e külföldre pirula, de tártak már fel Magyarországról induló illegális gyógyszerútvonalat Nyugat-Európában.

A szerek ellenőrizetlen szedése függőséget, sőt halált is okozhat.

Itt olvashatsz még többet gyógyszerekről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top