Egészség

Simán tudnak venni cigit a 18 éven aluliak

A nemzeti dohányboltok jó részében gond nélkül kiszolgálják cigarettával a 18 éven aluli fiatalokat.

Kiszolgálták a 18 év alatti fiatalokat cigarettával minden ellenőrzött Pest megyei dohányboltban a májusi próbavásárlások során – tudta meg a Magyar Idők a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályától.

A szakhatóság évek óta önkéntes fiatalok bevonásával vizsgálja, hogy a 18 év alattiak hozzájuthatnak-e a dohánytermékekhez a trafikokban.

2016-ban eddig összesen 850 ezer forintra bírságolták a jogsértésen ért trafikokat, továbbá egy hónapra eltiltották őket a dohánytermékek forgalmazásától.

Simán tudnak venni cigit a 18 éven aluliak

64-ből 20 trafikban kiszolgálták a fiatalkorúakat

A fővárosi dohányboltok esetében sem tartják be mindenhol a törvényt. A frekventált helyeken, pályaudvarokon, szórakozóhelyeken, illetve iskolák környezetében működő nemzeti dohányboltokban tartott hatósági ellenőrzéseken – tavaly és idén – 64-ből 20 trafikban szolgálták ki a fiatalkorú próbavásárlókat dohánytermékkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top