Egészség

Több millió életet menthet meg a folyékony biopszia

Biopszia helyett vérvétellel is kiszűrhető lesz a rák, ami biztonságosabb, olcsóbb és kevésbé fáj. Egyelőre várni kell a bevezetésére.

Komoly áttörés lehet a rák elleni harcban, ha elterjed a “folyékony biopsziának” nevezett vérminta.

A Népszabadság cikke szerint a Guardant ­Health nevű biotechnológiai cég azt állítja,ugyanaz az információ nyerhető ki a vérmintából, mint a hagyományos szövetmintából, hiszen a széteső tumorsejtekből kiszabaduló DNS, ha jóval kisebb mennyiségben is, de a véráramban is megtalálható.

Eddig biopsziát kellett végrehajtani, ami a páciens beteg szervéből tűvel vagy kisebb sebészeti beavatkozással vett szövetminta, mellyel megállapítják, milyen típusú sejtekkel kell harcolniuk az orvosoknak.

A biopsziát nem mindig lehet pontosan kivitelezni, sokszor meg is kell ismételni, és mivel a daganatos folyamat során a ráksejtek gyakran változtatják jellemzőiket, a hatékony terápiához emiatt is többször vesznek szövetmintát a betegtől.

A módszer nemcsak biztonságosabb, mint a biopszia, amely tüdőből származó mintavétel esetén például 19 százalékban komplikációkkal jár, hanem egyszerűbb, így olcsóbb is.

Tudj meg többet a rákról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top