Egészség

Testvaksága miatt nem tudta magáról a fiatal nő, hogy túlsúlyos

Miközben barátai salátán éltek és szigorú diétát követtek, Chloe napjában háromszor evett gyorsétteremben. Biztos volt benne, hogy megteheti.

A 19 éves liverpooli lány, Chloe McGuinness ugyanis évekig nem volt tudatában annak, hogy túlsúlyos. Mint mondja, a testvaksága következményeként a tükörbe nézve, jó 10 mérettel látta kisebbnek magát, mint amilyen a valóságban volt. 

“Akkoriban még nem értettem, miért nem akarnak a barátnőim ruhákat kölcsönözni nekem. Mindig visszautasítottak azzal, hogy úgysem jönnének rám. Ma már tudom, miért mondták.”

Chloe elárulta, mikor 105 kilóra hízott, már a szervezete is jelezte, hogy valami nincs rendben. “Fájni kezdtek a lábaim, és szinte állandóan légszomjam volt, de még akkor sem hittem, hogy a tüneteimet a túlsúly okozza. Egyszerűen nem láttam magam kórosan túlsúlyosnak, a környezetem pedig hiába próbált célozgatni, nem figyeltem rájuk.”

Testvaksága miatt nem tudta magáról a fiatal nő, hogy túlsúlyos

A Edge Hill Egyetem hallgatója a Mirror című brit lapnak beszélt arról is, miért szedte fel jelentős túlsúlyát. “Akkor még nem tudtam, hogy stresszevő vagyok. Fel se tűnt, de ha stresszes helyzetbe kerültem, gyakorlatilag minden betermeltem, ami csak a kezem ügyébe került.”

Chloe azt mondja, 2015 júniusában változott meg gyökeresen az élete, amikor a nagypapája meghalt. “Miután eltemettem őt, valahogy tisztában kezdtem látni magamat, az életmódomat és az alakomat is. Úgy döntöttem, változtatni fogok az életemen, és azóta úgy érzem, egy teljesen más ember lettem.”

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top