Egészség

Átverés! Beteg gyerekek fotóival csalt ki adományokat

Két év alatt közel 21 ezer embertől csaknem 10 millió forintot csalt ki saját maga által létrehozott alapítványával egy zalaegerszegi férfi. Üzletszerűen és jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás miatt emeltek vádat ellene.

Az 50 éves zalaegerszegi L. József még 2001-ben egy hajléktalan férfival létrehozatta az Életünkért és Gyermekeinkért Alapítványt, amely az önhibájukon kívül szociálisan hátrányos helyzetű családok és szívbeteg gyermekeket nevelő családok támogatását szolgálta volna. Megbízottai több dunántúli városban gyűjtöttek adományokat úgy, hogy beteg gyerekek fényképét mutogatták, és azt állították, hogy a pénzadományokat közvetlenül nekik juttatják el.

A férfi 2014-ben és 2015-ben összesen közel 21 ezer embertől 9,6 millió forintot csalt ki adományként. 2014-ben az alapítványhoz összesen csaknem 7,9 millió forint adomány folyt be, de L. József ebből mindössze 175 ezer forintot fizetett ki támogatásként két családnak. 

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség ezért üzletszerűen és jótékony célú adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás miatt emelt vádat ellene.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top