Egészség

“Soha nem voltam még olyan szabad, mint amikor felébredtem a kómából”

Lotje 34 évesen kapott stroke-ot egy hotelszobában. Azt hitte, nem éli túl az estét. De túlélte. Az igazi meglepetés pedig csak ezután jött számára.

“Az egyik első emlékem a stroke után az, ahogy magamhoz térek a kórházban. A liftben voltam, és épp toltak vissza a szobámba. Emlékszem, beszéltem is a kísérőmhöz, de vagy nem hallott, vagy nem értett, mert nem válaszolt” – idézi fel Lotje Sodderland azt a pillanatot, amikor magához tért a stroke-ja után. 

Azt mondja, a világ, amibe akkor találta magát, teljesen más volt, mint amit előtte ismert. “A színek, a szagok, a hangok, valahogy mind élesebbek, erőteljesebbek voltak, mint előtte bármikor. Egyszerre volt ijesztő, de valahogy mégis leírhatatlanul csodálatos.” Lotje a közelmúltban – négy évvel a stroke-ja után – a brit Telegraph című lapnak beszélt mindarról, amit akkor átélt.

Elárulta, aznap este, mikor a moszkvai hotelszoba padlóján hánykolódott, biztos volt benne, hogy meg fog halni. “Szerencsére valahonnan még maradt annyi erőm, hogy lemenjek a recepcióra segítséget kérni” – árulja el, majd hozzáteszi, miután kórházba került, két napig feküdt mesterséges kómában.

Erről az időszakról semmilyen emlékem sincs. Az ébredésről is kevés, ám ezek mindennél intenzívebbek. Emlékszem, sosem éreztem magam annyira szabadnak, mint akkor. Igen, felszabadító volt ez a múlt, jelen és jövő nélküli állapot, amiben találtam magam. Félreértés ne essék, pontosan tudtam, hogy ki vagyok, és azt is, hogy kik a családtagjaim, de minden más kiesett.

A fiatal nő, aki a stroke után három hónapig feküdt egy rehabilitációs intézményben, azt mondja, a legnagyobb kihívást az jelentette számára, hogy elfogadja, az élete mostantól teljesen más lesz, mint volt. “Mindent újra kellett tanulnom, és el kellett fogadnom, hogy a stroke utóhatásai miatt lesznek dolgok, amikre többé nem leszek képes. Beletelt egy kis időbe, mire meggyászoltam a régi életemet és megtanultam szeretni az újat.”

 

Lotje az átélt traumát úgy dolgozta fel, hogy dokumentálta felépülésének szinte minden stációját. Azt mondja, a filmezés nagyban segítette a gyógyulását, ha nem kezdte volna videózni magát, minden bizonnyal lassabban épült volna fel.

 Olvass még többet a stroke-ról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top