Egészség

Rákbeteg gyerekeknek ajándékozta a haját a hétéves kisfiú – kiderült, hogy ő is rákos

A kisfiú fiatal kora ellenére már két évet szánt az életéből a rákbetegek megsegítésére. Most ő maga szorul segítségre.

A most hétéves Vinny Desautels ötéves korában hallott először arról a jótékonysági kezdeményezésről, amiben parókákat adományoznak rákbeteg gyerekeknek. A kisfiú ekkor döntötte el, hogy megnöveszti a haját, és majd ő is felajánlja, hogy parókát készíthessenek belőle. 

Rákbeteg gyerekeknek ajándékozta a haját a hétéves kisfiú - kiderült, hogy ő is rákos

A kisfiút az sem érdekelte, ha a suliban lánynak csúfolták – csak a nemes cél lebegett a szeme előtt. Miután azonban nemrég levágatta és odaajándékozta a haját, családjával lesújtó hírt kaptak: kiderült, hogy ő maga is rákos.

Vinny egy nap térdfájdalmakra panaszkodott. Szülei ekkor vették szemügyre a testét, és a jobb csípője környékén kitapintottak egy csomót. Orvoshoz vitték, ahol beigazolódott a gyanú: a kisfiúnak negyedik stádiumban lévő rákja van. Vinny még ugyanezen a héten egy szemészorvost is meglátogatott, mert a szeme már egy hónapja folyamatosan duzzadt – azt hitték, allergiás. De sajnos nem erről volt szó: a szemét is a rák támadta meg.

Vinny édesanyja hat hónapos terhes, és a családnak nincs elég pénze a kisfiú megfelelő kezelésére. Ezért a jószívű kisfiú nagyszülei azt kérik, most Vinnyn segítsenek az emberek. Idáig 280 dollárt sikerült összegyűjteniük, a cél pedig az 500 dollár.  

Forrás: Popsugar

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top