Egészség

Tbc-ben hunyt el az iskolai kisegítő – a gyerekek is fertőzöttek?

Beoltják a gyerekeket tbc ellen abban a szatymazi iskolában, melynek egyik dolgozója ebben a kórban hunyt el. Néhány napot várni kell, mire kiderül, valaki megfertőződött-e.

Múlt hét szombaton megírtuk, hogy a szatymazi szülők pánikban vannak, mivel tbc ölte meg a helyi általános iskola egyik kisegítőjét. Hétfőn és kedden 253 gyereket oltottak be tbc ellen (7 gyereknek nem engedélyezték az oltást a szülei), de még pár napot várni kell, hogy kiderüljön, bármelyik diák fertőzött-e. A beoltott gyerekeket 3 nap múlva vizsgálják meg újra a szakemberek, és az oltás helyén látott reakció alapján döntik el, szükséges-e további vizsgálat.

“Egykori dolgozónk nem érintkezett a gyerekekkel, a szünetekben takarította az udvart és a folyosókat” – magyarázta az iskola igazgatója a Délmagyarnak, és hozzátette, a takarítónő üzemorvosi vizsgálaton esett át, mielőtt dolgozni kezdett náluk, ezen pedig alkalmasnak bizonyult a munkára. Tüdőszűrésen mondjuk nem járt, de ez nem kötelező előírás az ő munkakörében. Az intézmény vezetője szerint néhai dolgozójukon nem látszott, hogy beteg, mivel nem voltak tünetei. A korábbi híresztelésekkel ellentétben kiderült, hogy a kisegítő nem dolgozott az iskolai konyhán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top