Egészség

A magyar honvédségnél sincs már elég orvos

Magyarországon a katonaorvosi állások fele betöltetlen, pedig a honvédségnél számos területen szükség lenne a munkájukra.

Az orvoshiány miatt a Magyar Honvédség (MH) már most is csak komoly nehézségek árán tudja kiállítani a különféle katonai műveletek, például a nemzetközi missziók egészségügyi biztosításához szükséges létszámot – írja a Magyar Idők.

Az orvoshiány miatt a Magyar Honvédség (MH) már most is komoly nehézségek árán tudja kiállítani a különféle katonai műveletek, például a nemzetközi missziók egészségügyi biztosításához szükséges létszámot.

Szinte az összes NATO-tagállamban gond

A NATO szinte összes tagállamában, így Magyarországon is gondot okoz, hogy egyre kevesebb a katonaorvos, pedig a munkájukra számos területen szükség van, a különféle hadrendek támogatásától a nemzetközi akciókban való részvételen át a katasztrófaelhárítás és az újjáépítés egészségügyi biztosításáig.

NATO-szinten a különböző műveleteknek csak a kétharmadát tudják egészségügyi biztosítással lefedni, Magyarországon a csapatoknál az orvosállások körülbelül fele betöltetlen, a katonaorvosok közül gyakorlatilag hiányzik a 25-35 éves korosztály.

A lap idézi Vekerdi Zoltán orvos ezredest, az MH megbízott egészségügyi főnökét, aki szerint a katonaorvosok hiánya veszélyezteti a Magyar Honvédség működését. Hozzátette: amíg civilként egy orvos, főleg külföldön a sokszorosát megkeresheti a katonaság által biztosított keresetnek, a létszámot csak egy megfelelő életpályamodell bevezetésével van esély feltölteni.

A lap úgy tudja, a tervezetet a Honvéd Vezérkar már jóváhagyta, és államtitkári szinten foglalkoznak vele.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top