Egészség

3 alvásprobléma, ami 50 felett jelentkezik

A korral az alvás és az azzal járó zavarok is változnak. Lássuk, mire kell felkészülnünk, ha közeledik az 50. születésnapunk!

 Az amerikai National Sleep Foundation (NSF) idén először adott ki külön alvást javító javaslatokat idősebb felnőttek számára. Ugyanis számos kutatásuk után rájöttek, hogy az alvási szokások és az alvászavarok a felnőttkor egyes szakaszaiban is eltérőek lehetnek. Például a 26 és 64 év közötti korosztálynak 7-9 órányi alvásidőt javasolnak, míg a 65 év felettieknek 7-8 órát. Ez nem tűnik nagy különbségnek, azonban arra rámutat, hogy az alvás igenis változik az idővel.

3 alvásprobléma, ami 50 felett jelentkezik

Az NSF professzora, Natalie D. Dautovich elmondta, hogy az 55–64 éves korosztály 71 százaléka panaszkodik alvászavarokról – álmatlanságról, kialvatlanságról, horkolásról. Ezért érdemes észrevenni, milyen változásokat és problémákat tapasztalunk 50 felett, hiszen csak így tudunk javítani rajtuk.

1. Korábban fekszünk, korábban kelünk

Míg 19 évesen hajnali kettőig nem fáradtunk el és felkelni sem bírtunk déli 12 előtt, az évek múlásával ez a ritmus teljesen átalakul. A cirkadián ritmusunk, vagyis a napi biológiai óránk évről évre korábbra állítódik: ezért leszünk álmosabbak korábban, és kelünk hamarabb reggelente. Próbáljunk alkalmazkodni hozzá, és eszerint alakítani a napi rutint, és akkor problémát sem fog okozni a megváltozott ritmus.

2. Többször felébredünk az éjszaka során

Ezt a jelenséget az agyhullámok változása magyarázza. A mély, pihentető alváshoz magas fokot kell elérniük, amit 50 felett egyre kevésbé tudnak megcélozni. Egy alapból éberebb alvást pedig megzavarni is könnyebb, ezért ébredhetünk fel a legapróbb zajokra vagy saját mozdulatainkra. 

3. A hőhullámok éjjel sem hagynak nyugodni

A menopauzával járó kellemetlen hőhullámok az alvásunkat is megkeseríthetik. Az izzadtan forgolódás minden, csak nem pihentető. A szakértő szerint próbáljuk a környezetet nyugtatóbbá tenni: válasszunk hűsítő paplant és jól szellőző helyiségben aludjunk.

Forrás: Prevention

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top