Egészség

Már 5 óriásbaba született idén Csongrád megyében

Már az ötödik óriásbaba született Csongrád megyében az idén. Korábban nem volt rá példa, hogy három hónap alatt ennyi 5 kiló feletti újszülött kisfiút segítsenek a világra.

Úgy tűnik, 2016 az óriásbabák éve Csongrád megyében. A napokban ugyanis két 5 kilós újszülöttet segítettek világra, a korábbi három óriásbaba után. Az előzetes vizsgálatok alapján mindkét kisfiúról sejteni lehetett, hogy az átlagosnál nagyobb súllyal érkeznek, de súlyuk még így is meglepte az édesanyákat és az orvosokat.

Március 12-én 5000 grammal és 53 centiméterrel, császármetszéssel született a makói kórházban Tóth-Váczy Benedek. Akkor sírt fel, amikor délben megkondultak a harangok. Beni a harmadik gyermek a családban.

Benedeket megelőzően már három 5 kilós vagy afölötti Csongrád megyei babáról számolt be a Délmagyar.hu. Januárban Zsoldos Máté 5120 grammal Szentesen született, Decsi Iván Gábor 5040 grammal Szegeden jött világra. Februárban pedig Hódmezővásárhelyen született Gyenge Róbert 5070 grammal.

Az ötödik kisfiú a szentesi kórházban március 14-én szintén császármetszéssel világra segített Sárkány Soma János. A baba 5130 grammal és 54 centiméterrel született.

Az óriásbébik és anyukáik is jól vannak. Egyelőre nincs magyarázat, vajon mi lehet a levegőben, hogy ennyi 5 kilós baba érkezik, az ugyanakkor biztosan mondható, nemcsak Csongrád megyében kiugró a számuk, februárban ugyanis Kecskeméten született óriásbaba.

A fotó illusztráció!
A fotó illusztráció!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top