Egészség

Felfedezték a gént, ami az őszülést okozza

Retteghetnek a hajfestékgyártók: talán hamarosan megakadályozható lesz az őszülés.

A tudósok évek óta tudnak jó pár olyan génről, aminek szerepe van a kopaszodásban vagy a hajszín kialakításában, de első alkalommal sikerült fülön csípniük egy olyan gént, aminek szerepe van az őszülésben.

A hajszálak színét a bennük található festékanyag adja, ezt a festékanyagot pedig a hajhagymákban található sejtek, a melanociták termelik – kinél többet, kinél kevesebbet. Az öregedés során lassan a melanociták is leállnak a pigmenttermeléssel, aminek eredményeképpen elkezdünk őszülni.

Az őszülés mögött álló folyamatok még nem teljesen ismertek
Az őszülés mögött álló folyamatok még nem teljesen ismertek

Az eredményre vezető vizsgálat során mintegy 6000, nagyon különböző etnikai hátterű önkéntes génállományát vizsgálták meg, és így sikerült kiszűrniük a természetes haj-, szem- és bőrszínért felelős melanin nevű festékanyag mennyiségét szabályozó IRF4 gént. A kutatók nem tartják valószínűnek, hogy ez az egyetlen gén okozná az őszülés egész folyamatát, mint ahogy környezeti tényezőknek is nagy szerepük lehet az őszülés folyamatában.

Ugyancsak sikerült azonosítaniuk egy olyan gént, ami az összenőtt szemöldök, és egy olyat, ami a szakáll és a szemöldök sűrűségének alakulásért felelős részben. A kutatók úgy vélik, hogy a felderített gének mellett még eddig ismeretlen tényezők is szerepet játszanak testszőrzetünk milyenségének alakulásában.

Forrás: bbc.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top