Egészség

Meleg víz és fűtés nélkül üzemelt az egri kórház

Több gép hosszú ideig nem működött, sőt a felújítás miatt meleg víz és fűtés sem mindig volt az egri Markhot Ferenc Kórházban.

Az egri Markhot Ferenc Kórház éppen felújítás alatt áll, emiatt több komoly probléma is felmerült. Többször előfordult, hogy hideg víz sem folyt a csapokból, nemhogy meleg – állítja a kórház egyik baleseti sebésze, Pócs Alfréd a Magyar Nemzetnek. A neurológiai osztályon a betegek a WC-t sem tudták többször lehúzni, ami egy hasmenéses járvány esetén több mint kellemetlen – írja a lap. Előfordult, hogy a gyerekeket csak külön melegített vízzel tudták fürdetni, a reumakórházban pedig egy ideig fűtés sem volt.

A kórházban ezek mellett más gondok is vannak, nem működnek megfelelően a műszerek. Állítólag a régi CT-berendezés tönkrement, és az MR és a mammográfia is csak időszakosan működik, volt olyan, hogy a sterilizálót sem lehetett használni. A kórház ugyan több új diagnosztikai eszközt is vásárolt már, de jó részük még a dobozokban áll – állítja az orvos. 

A szakemberhiány is probléma, tavaly októberben hat röntgenorvos hagyta el a kórházat, akik a rossz munkakörülmények és hangulat miatt mondtak fel. Ráadásul az egyik takarítócégnek takarékossági szempontok miatt mondott fel a kórház, ezért a napi két takarítás helyett már csak egy van, a többit a nővéreknek kell elvégezniük – mondta a sebész.

A kórház egyébként 300 millió forint értékű cafeteriával is tartozik 1500 alkalmazottjának, amit évek óta nem fizettek ki fedezethiány miatt, pedig pert nyertek a dolgozók. Tóth Ildikó igazgató szerint a kifizetésekről már egyeztetnek, ebbe bevonták a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központot is, eddig a pert felvállaló öt dolgozó kaphatta meg az elmaradást.

Az igazgató szerint a kórházi dolgozókat megfelelően tájékoztatták a meleg víz szakaszos kieséséről a felújítás miatt – ez 7 milliárdos beruházást takar. A diagnosztikai berendezések a többéves elmaradt karbantartás miatt hibásodtak meg egy időben. Az új CT- és MR-készülékek próbaüzemben vannak, addig a régi MR-készüléket használják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top