Egészség

Gyógyíthatatlan ráktípust kutatnak az Onkológiai Intézetben

Egy eddig gyógyíthatatlan ráktípus új kezelési módszereit hozhatják az Onkológia Intézetben zajló kutatások.

Egy eddig gyógyíthatatlan daganattípus jobb megismeréséhez vezethetnek azok a kutatások, amelyeket az ELTE Biológiai Fizikai Tanszék, az Országos Onkológiai Intézet és az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet kutatói végeztek.

A projekt több mint két éve alatt az onkológusokból, sejtbiológusokból és biofizikusokból álló csoport számos új, ígéretes kutatási irányt tárt fel.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Fotó: MTI, Kovács Attila

Az Országos Onkológiai Intézet közleményében azt írta, hogy novemberben sikeresen befejeződött az a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló alapkutatási projekt, amelynek célja egy rendkívül rosszindulatú, jelenleg gyógyíthatatlan daganattípus, a mellkasi mezotelióma kialakulásának és súlyosbodásának megértése volt. 

A több mint 170 millió forintból megvalósuló program során a kutatók olyan jelzőmolekulákat azonosítottak, amelyek a tumor és a környező vérerek közti kommunikációért felelősek. Emellett sejttenyészetben végzett kísérletek és számítógépes szimulációk segítségével javasoltak egy egyedülálló, sejtösszehúzódáson alapuló mechanizmust, amely segít megérteni a mezoteliómákra jellemző, a mellhártyák felszínén kialakuló daganatos “csomók” kialakulását. Ha további kísérletek is megerősítik, utóbbi megfigyelés új daganatellenes kezelések lehetőségét is nyújtja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top