Egészség

Ezért ne szedj feleslegesen antibiotikumot!

November 18-a az európai antibiotikum nap, ennek apropóján pedig az antibiotikumok felelős használatára hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Az ÁNTSZ közleményében kiemelte: az ellenálló baktériumok terjedése az egyik legnagyobb közegészségügyi fenyegetés a világban. Olyan szuperbaktériumok fenyegetik az emberek egészségét, amelyekre nincs vagy alig akad gyógyszer. Ezek a baktériumok ellenállnak az antibiotikumoknak, és ellehetetleníthetnek olyan fontos orvosi beavatkozásokat, mint például a rákos betegek kezelése vagy a szervátültetések. Sőt könnyen előfordulhat, hogy néhány év múlva egy egyszerű tüdőgyulladásra sem lesz megfelelő gyógyszer. Az úgynevezett antibiotikumrezisztencia ellen a lakosság is sokat tehet, azzal, hogy felelősségteljesen alkalmazza az antibiotikumokat, pontosan betartva az orvos utasítását – tette hozzá az ÁNTSZ.

Idén először az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy teljes hetet szentel a témának, kampánnyal igyekeznek erősíteni az antibiotikum-rezisztencia elleni világméretű összefogást.

Egy friss európai uniós jelentés szerint 2010 és 2014 között az EU tagállamainak többségében érzékelhetően nőtt az antibiotikum-felhasználás mind a lakosság körében, mind az egészségügyi intézményekben. Ez komoly problémát jelent, mivel az ellenálló baktériumok terjedésének fő oka a túlzott és helytelen antibiotikumhasználat. 

Kiemelték, hogy az antibiotikumok nem gyógyítják a vírus okozta betegségeket, így a náthát és az influenzát sem. Csak akkor szedjünk antibiotikumot, ha azt orvos írta fel, mindig fejezzük be a teljes kúrát, akkor is, ha már jobban érezzük magunkat, és soha ne tegyük félre vagy adjuk oda másnak a számunkra felírt antibiotikumokat – írta az ÁNTSZ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top