Egészség

Kiderült: az e-cigi súlyosan károsítja az egészséget

Az e-cigaretta és annak kifújt párája az egészségre káros vegyületeket tartalmaz – figyelmeztet az ÁNTSZ. Ráadásul a veszélyektől a passzív dohányosok is szenvednek.

Káros az egészségre az elektronikus cigaretta és annak kifújt gőze, mert a patronokban és az utántöltő flakonokban is egészségkárosító vegyületek találhatók, függetlenül attól, hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem – figyelmeztet közleményében az ÁNTSZ.

A patronok és a flakonok töltésére használt folyadékokban kimutatható propilén-glikol már rövid távon is komoly szem-, légcső- és torokirritációt, míg glicerintartalma tüdőgyulladást okozhat. Az e-cigik ízesítéshez használt mesterséges anyagok szintén erősen irritáló hatásúak, elsősorban a légzőszerveket károsítják.

Az e-cigaretta, hasonlóan a hagyományos dohánytermékekhez, a passzív dohányosokat sem kíméli, a kifújt füst és pára azok egészségét is károsítja, akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének.

AZ ÁNTSZ vizsgálata szerint tévhit az is, hogy az elektronikus cigaretta hatásos eszköz lenne leszokásban, erre ugyanis nincs tudományos bizonyíték – tudta meg a hvg.hu.

Kiderült: az e-cigi súlyosan károsítja az egészséget

Olvasd el alábbi cikkeinket is az e-cigiről az NLCafén

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top