Egészség

“Ha valaki akar valamit, akkor a fájdalom nem tántorítja el” – Zagyvai Gábor testmódosító

Gábor több mint 10 éve kezdte, először hegtetkókat csinált, később pedig jöttek az egyre extrémebb dolgok is, mint például a kukoricacső. A legtöbb eljárást magán is kipróbálja, szerinte ha valaki akar valamit, akkor a fájdalom nem tántorítja el tőle.

Mindig ezzel akartál foglalkozni? Vagy véletlenül csöppentél bele? 

Minden 11 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy nagyon jó barátom azzal a felkiáltással, hogy “Szerintem te ezt bevállalod!”, megkért arra, hogy csináljak neki egy hegtetkót. Soha nem csináltam ilyet, elkezdtem utánaolvasni, videókat nézni, és aztán vettem steril szikét, fertőtlenítőszereket és belevágtam. Otthon, az ő szobájában csináltuk, és egész jó lett. Akkor egyébként reklámszervező szakra jártam, de a hegtetkók annyira megtetszettek, hogy elkezdtem gyakorolni magamon. Aztán csináltam másoknak is, és folyamatosan fejlesztettem a tudásomat, főleg külföldi mesterekkel leveleztem, mert itthon akkoriban ilyet még csak én csináltam. Aztán jött a húgom, ő füllyukasztást akart. Mindig jött valaki, így kezdődött. A lábamon már alig látszanak a kezdeti hegtetkós próbálkozások, mert kifehéredtek, a kézfejemen viszont van egy, azt meg tudom mutatni. Ez egyébként az egyik kedvenc motívumom: koncentrikus körök.

Megnézem
Összes kép (1)

A tetoválásaidnak  van jelentésük vagy egyszerűen csak tetszenek?

Is-is. A koncentrikus körök sok helyen előfordulnak rajtam: a karomon, a könyökömön. Számomra ez egy szent jel, az univerzum egységét jelképeziezt a szimbólumot nagyon szeretem. De van rajtam dobókocka, ami a szerencsére utal, a mellkasomon a munkám eszközei láthatók: a tű és a szike. Nagyon szeretem a mandalákat, a hátamon is az lesz, csak még nincs kész. A nyakamon is mandala van. Az ujjamon van egy bandatetkó, annak a csoportnak a jele ez, amelyikkel összehaverkodtam, és együtt is csinálunk suspensiont, azaz kampón lógást. Aztán van egy LET GO feliratom is, ez a Harcosok Klubjából van, és arra emlékeztet, hogy nem árt néha hátrább lépni, bár én magam szeretek mindent irányítani. Aztán vannak olyan dolgok is rám varrva, aminek nincs jelentésük, egyszerűen tetszenek.

A testmódosításokba miért kezdtél bele? Miért vágynak erre az emberek?

Nagyon egyszerű: olyan testet akarnak, amelyik tetszik nekik, amelyikben jól érzik magukat, ami kifejezi az egyéniségüket. A cél az, hogy boldogabbak legyenek tőle. Segítek valóra váltani a vágyaikat, én is azért változtatok a külsőmön, mert így jobban tetszem magamnak. Például van egy conch tágítóm, a fül középső, porcos részébe behelyezett tágító.

Fájt?

Minden fáj, kicsit, nagyon vagy irtózatosan. De a legtöbb embert ez nem tántorítja el. És nézd, akár másképpen is tudom használni ezt a lyukat. Így nem kell keresnem a tollat… Persze, ez vicc, de szerintem jól néz ki. A fültágítómat is szeretem, de lehet ennél sokkal nagyobbat is hordani. A kitágított cimpáktól mostanában sokan szeretnének megválni, erre is van lehetőség, hiszen fülrekonstrukcióval is foglalkozom, ezt külföldön egy konferencián szoktam oktatni is.

A nyelvkettévágás egy igen érdekes dolog – és bár divatosnak nem mondanám – egyre többen kérik.

Persze ezek olyan dolgok, amelyeket vagy profi módon művel valaki, vagy hozzá se kezdjen. Egy óra alatt megvan maga a “műtét”, de csak 10 nap után szedem ki a varratokat és kb. egy hónap, mire teljesen meggyógyul a nyelv. Vállalom implantátumok beültetését is, a legkülönbözőbb helyekre. Legtöbbször kézfejbe vagy karba szokták kérni, előtte megbeszéljük, hogy hol és milyen legyen, aztán megrendelem az implantátumot. Ha szerintem túl nagyot akar a vendég, vagy rossz helyre, akkor lebeszélem róla, és általában hallgatnak rám. Ki is ki lehet venni ezeket az implantátumokat, de ez nem mindig egyszerű.

Fotó: Zagyvai Gábor Facebook
Fotó: Zagyvai Gábor – Facebook

Hol tanultad meg mindezt? Van ilyen suli? Kell ehhez egyáltalán papír?

Egy sterilizációs tanfolyamot el kellett végeznem, de tulajdonképpen ennyi. Ez a sima tetováláshoz nem kell, mert ott egyszer használatos eszközökkel dolgozik az ember, az összes többihez viszont elengedhetetlen. A Föld bármely pontján az emberek, akik a testmódosításokkal foglalkoznak, vagy teljes hozzáértéssel teszik ezt, és olyan munkákat csinálnak, ami makulátlan, vagy pedig jobb, ha el sem kezdik.

Ezeket a dolgokat nem lehet iskolában megtanulni, viszont egy orvos nem fog megcsinálni pl. egy kettévágott nyelvet, így az ember, akiben ez a vágy él, keres egy testmódosítót, aki bizonyítottan profi ebben. Fontos hogy ez az illető megfelelő ismeretekkel rendelkezzen az anatómiáról, sebgyógyulásról, megfelelő rálátása legyen a higiéniai szemléletre, a vérrel terjedő fertőzésekre és ezek megállítására. Nekem a vendégeim biztonsága és egészsége a legfontosabb, ezért csak olyan dolgot csinálok meg, ami tökéletesen tud gyógyulni, és utána azt az ember élete végéig büszkén viselheti. Minden tetoválónak megvan a saját stílusa, és személy szerint absztrakt, minimál stílusban szeretek alkotni. Nem vagyok képzett rajzoló, olyasmit nem vállalok el, amit nem tudok megcsinálni.

Fotó: Zagyvai Gábor Facebook
Fotó: Zagyvai Gábor – Facebook

Intim piercingeket is csinálsz, ugye?

Igen, persze. Nekem is van három intim piercingem, és elég sokan szoktak ilyen dolgokat kérni tőlem, fiúk-lányok egyaránt. A másik eléggé elterjedt dolog férfiaknál a golyóbeültetés péniszbe, ilyenkor titánból készült 6 mm-es golyókat teszek be a pénisz bőre alá, és a végeredmény – ha sok golyót helyezek be – olyan, akár a kukoricacső. Sok lány vendégem is van, aki szereti magát ilyen módon díszíteni. Általában aki eljön, az már tudja, hogy mit szeretne, és nem szégyenlősködik, és a fájdalmat is vállalja. Volt már 65 éves vendégem is, aki intim piercingre jött.

Mi az, amit nem vállalsz el?

Volt már aki lábujj-amputációra kért, erre természetesen nemet mondtam. Aztán egy másik fickó azt akarta, hogy nyissam meg a húgycsövét hátul, hogy a herezacskója mögött tudjon pisilni. Ez, bármennyire is meglepően hangzik, megoldható és viselhető dolog, de mivel nem vagyok benne semennyire jártas, nemet mondtam. Egy harmadik pasi USB portot akart a fejébe ültettetni velem – ez a kérés számomra sem volt teljesen világos. Mostanában sokan érdeklődnek a szemgolyó-tetoválás iránt is, de ezt sem vállalok, mert nem tudni, hogy mi lesz vele 10-20 év múlva, hiszen ez még egy nagyon friss dolog, nincsenek hosszú távú hatásvizsgálatok erre az érdekes beavatkozásra. Mellékhatása is lehet ennek a dolognak, pl. hogy a festékanyag megfestheti a szem körüli bőrszövetet, ami egy életre nyomot hagyhat.

Miért vállalsz kampón lógásokat? Te is kipróbáltad?

Külföldön láttam, és a spirituális élmény miatt tetszett meg. Háromszor lógtam, kétszer háton, egyszer a könyökeimnél fogva, most nyáron volt a harmadik. Különleges élmény volt, mert először iszonyúan fáj, aztán kizárod a fájdalmat a fejedből és egy módosult tudatállapotba kerülsz. Egészen fantasztikus! Negyedóra-húsz perc alatt el lehet jutni ebbe a tudatállapotba, és nagyon jó, de nem tudom elmondani, hogy pontosan milyen, ezt ki kell próbálni.

Főleg bemutatókon kíváncsiak erre az emberek, de lehet itt, a szalonban is lógni, ha valaki szeretne, csak be kell jelentkezni. Ezek a speciális Gilson-kampók kifejezetten erre a célra készültek Olaszországban, titánból, általában ezt használom a lógatásoknál. Ez tömegeket soha nem fog vonzani, de aki egyszer elhatározza, hogy kipróbálja, az előbb-utóbb megteszi. A sebek nagyon gyorsan begyógyulnak, az élmény viszont örök. Külföldön sokkal többen lógnak, mint itthon, ez egy viszonylag új dolog. Van egy lány, aki annyira imádja ezt a típusú fájdalmat, hogy havonta legalább egyszer eljön lógni, és 30-40 perceket is kibír felfüggesztve. Amikor először lógtam, akkor egyáltalán nem féltem, de volt bennem egy kis drukk, izgalom, hogy milyen lesz. A suspensionról már egyébként novella is született, Kis Nóra Titanilla írta.

Megnézem
Összes kép (1)

Mi teszi ki a munkáid legnagyobb részét?

Leginkább tetoválok meg piercingeket teszek be, a legkülönbözőbb helyekre. Havonta egy-két hegtetkót csinálok, és évente körülbelül 3 implantátumot ültetek be. A fiataloknál 10-ből 7-nek már van tetoválása, és három meg szeretne, szóval tetkót nagyon sokan viselnek és sokan vágynak rá. Örülök, hogy ez a dolog ma nagyon népszerű, hiszen amit manapság a tetoválók és a testmódosítók tudnak művelni egy emberi testen, az művészet. Én 17 múltam, mikor az első tetoválásomat csináltattam, a legtöbb gyereknek ilyenkor kezd el motoszkálni a fejében, hogy kéne egy piercing, egy fültágító, egy tetkó. 

Megbámulnak az utcán?

Igen, de már megszoktam.Én is megbámulom azt, akin valami tetszik, ez természetes. Nem azt látom a szemekben, hogy hülyének tartanak, inkább kíváncsiak vagy tetszik. Már a szüleim is megszokták a külsőm, és nagyon büszkék arra, amit elértem. Egy dolog fontos, ha valaki ezekkel a dolgokkal, tetoválással, piercinggel szeretne foglalkozni, akkor keressen valakit, aki meg tudja tanítani mindenre, ami ehhez kell, hiszen nem a legjobb módszer saját magunktól rájönni a dolgokra, mert ezzel maradandó károsodást okozhatunk a vendégeinkben. Vannak tréningek, amelyek segíthetnek a higiéniai szempontok megtanulásában, és vannak mesterek, akiktől a szakmai fogásokat meg lehet tanulni. Mindig felelősséget kell vállalnunk a bennünk megbízó vendégek épségéért és a munkáért, amit mi készítünk el!

Szóval, a te példádat ne kövesse senki? Hiszen éppen így kezdted…

Ja, tényleg! Nem!

 Olvass hasonlókat még az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top