Egészség

A bikram jóga segít túlélni a menopauzát

Legalábbis egy negyvenes nő állítása szerint. Már egy hónap izzasztó bikram jóga után sokkal jobban érzi magát, mint egy évvel azelőtt.

Melissa Kite elmondása szerint amikor először próbálta ki a bikram jógát, amellett, hogy alig látott a szemébe csöpögő izzadtságtól, percről percre hatalmasodott el rajta a pánik, szédült, a gyomra forgott, karja, lába zsibbadt, amikor a füle is zúgni kezdett, úgy döntött, ebből ennyi elég volt. Ami talán érthető is, hiszen a bikram jóga 29 gyakorlatát 40 fokra felfűtött, párás teremben gyakorolják a jógázók.

A bikram jóga segít túlélni a menopauzát

A bikram jóga másfél órás kemény izzadás

Melissa kirohant a teremből, és szinte összeomlott az előtérben. A recepciós azzal nyugtatta, ezek az érzések csupán azért törtek rá, mert most még ez jár a fejében. Melisszát az ájulás kerülgette, és nem igazán hitt a recepciós szavainak, mígnem néhány héttel később a fekete függöny el kezdett fellibbenni a szeme elől. Rosszulléte után két nappal később mégis úgy döntött, újabb esélyt ad a bikram jógának.

A másfél órás kemény izzadás közben emelkedik a vérnyomás, a pulzus, szaporább a lélegzet, s ez éppen abban segített neki, hogy a menopauza ugyanezzel járó kellemetlen tüneteit enyhítse. A forró teremben végzett izzasztó gyakorlatok segítik a test méregtelenítését, a fogyást és hajlékonnyá tesznek.

A bikram jóga segít túlélni a menopauzát

A menopauza kellemetlen tüneteit megszüntette a bikram jóga

Melissa nem a fentiek miatt kezdett el bikram jógázni, hanem azért, mert negyvenéves korára megjelentek nála a menopauza tünetei, álmatlanság, hőhullámok gyötörték. Annak ellenére, hogy mértékletesen táplálkozott, rendszeresen sétált a kutyájával, lovagolt, a teste nem a vágyott irányba változott. Aztán a bikram jógának köszönhetően néhány fölösleges kilótól is sikerült megszabadulnia, és persze a közérzete, az alvása is napról napra javult. Már egy hónap rendszeres gyakorlást követően sokkal jobban érezte magát, mint azelőtt bármikor.

További bikram jóga, menopauza témájú cikkek az NLCafén

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top