Egészség

Mérgező anyagok lehetnek a hamisított szépségápolási termékekben

Egyes internetes áruházakban vagy épp piacokon a bolti árnál jóval olcsóbban kínálják a márkásnak mondott sminkcuccokat és más kozmetikai termékeket, ám ezek nagyon veszélyesek lehetnek.

Az eredeti luxuskozmetikumokhoz megszólalásig hasonlító csomagolásban árult hamisítványokban többek között arzént, higanyt és ólmot is találtak a laboratóriumi vizsgálatok során.

A londoni rendőrség által kiadott jelentésből kiderül az is, hogy a hamis parfümök gyakran tartalmaznak mérgező anyagokat, például cianidot, de nem ritka bennük az emberi vizelet sem.

Mérgező anyagok lehetnek a hamisított szépségápolási termékekben

A hamis termékek ráadásul ellenőrizetlen körülmények között, rossz higiéniai feltételek mellett készülnek, így azon túl, hogy mérgekből keverik őket össze, nem ritka, hogy olyan szennyeződések kerülnek beléjük, mint például a patkányürülék.

Mindezek tudatában egyértelmű, hogy jobban járunk, ha szépségápolási termékeket is csak és kizárólag megbízható forrásból vásárolunk. A luxusmárkákat persze nem mindenki tudja megfizetni, de akkor már inkább szépítkezzünk korrekt középkategóriás termékekkel, mint luxuskozmetikumnak hazudott mérgekkel

Forrás: buzzfeed.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top