Egészség

Ápolónő vagyok Magyarországon, és sikeres!

Sokan menekülnek Magyarországról, az egészségügyben dolgozók pláne. Ápolónő bloggerünk itt él, és dolgozik, mégis sikeresnek érzi magát. Leírja, hogy miért:

Éjszaka beszélgettem egy tündéri, 92 éves nénivel. Mosdatni mentünk éppen a kórterembe, hozzá léptem először. Szellemileg nagyon friss asszony, akivel az élet nagy dolgait boncolgattuk tisztálkodás közben.

Szeretek beszélgetni velük, kihasználok minden pillanatot arra, hogy bölcsebb legyek. Mert nagyon sok élettapasztalatot tudnak átadni nekünk, fiataloknak, időnként fel is merül bennem: mi tudtunk volna élni akkor és úgy, ahogyan ők?

Szóval vetkőzünk a mamival, mikor elkezd mesélni. A háború szörnyűségeiről, a tanyasi világról, a családjáról. “Gyönyörű unokám van, kedvesem, nagy ember lett…Kinn él Belgiumban. Sokat keres ám! – még a szeme is nevet, ahogy mesél róla – Nem olyan keveset, mint maguk itt, pedig megérdemelnék… mikor ilyen öregasszonyokat mosnak ki a csúnyaságból… Foglalkoznak velünk, etetnek, itatnak, gondoskodnak rólunk. Gyógyítanak a mosolyukkal…Tudom én, hogy nincsenek megbecsülve sem…bezzeg az én unokám, hál istennek sikeres ember…”

 Ápolónő vagyok Magyarországon, és sikeres!

Elgondolkoztam szavain… Ki a sikeres ember?

Találtam pár kritériumot. Ezek alapján sikeres az, aki:

– tudja, mire vágyik, van terve a célja elérésére, hisz abban, hogy meg tudja valósítani a szándékát, és ideje nagy részét a megvalósításnak szenteli.

– elfogulatlan, minden tekintetben és mindenkivel szemben toleráns.

– pozitív beállítottságú és gondolkodású. Tisztában van azzal, hogy a világban elfoglalt helye és elért sikerei szoros összefüggésben vannak azzal, hogy ő másoknak mekkora szolgálatot tesz. Rendszerint több szívességet tesz, mint amennyit ígér.

– gyakran érdeklődik mások iránt, különösen azok iránt, akikkel valamilyen lelki közösséget vél felfedezni, és ezekkel a személyekkel ápolja a kapcsolatát.

A teljes cikket az Ápolónő blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top