Egészség

Továbbra is terjed az influenza

Egy hét alatt több mint 22 százalékkal emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma – közölte az Országos Epidemiológiai Központ. Az országos influenzajárvány miatt szerdától újabb egészségügyi intézményekben vezették be, illetve terjesztették ki a látogatási tilalmat.

Az elmúlt héten 87 500-an fordultak orvoshoz influenzás tünetekkel. A 6. héten a fővárosban és 15 megyében emelkedett, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Tolna megyében nem változott, Fejér megyében negyedével csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez képest. Békés megyében a betegek száma egy hét alatt két és félszeresére nőtt. A legtöbb beteget Tolna, Győr-Moson-Sopron, Békés és Pest megyében regisztrálták, a legkevesebbet Csongrád, Heves és Zala megyében.

 A betegek csaknem 31 százaléka gyermek, 36 százaléka 15–34 éves fiatal felnőtt volt. A 35–59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek mintegy 25 százaléka, 8,2 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat összesítése szerint a fővárosban és az ország valamennyi megyéjében rendeltek el a kórházakban teljes vagy részleges látogatási tilalmat. A részleges tilalmak alá jellemzően a szülészet-nőgyógyászati, a koraszülött- és újszülöttosztályok, egyes gyermekosztályok, az onkológiai klinikák és részlegek, az intenzív terápiás, valamint az ápolási osztályok esnek.

Vannak olyan megyék (Csongrád és Fejér), amelyekben a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve a megye összes fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményében elrendelte a teljes látogatási tilalmat. Másutt néhány intézményben korlátozták a látogatást. Ezzel együtt az influenzás megbetegedések halmozódása esetén az egészségügyi intézmények vezetői saját hatáskörben is elrendelhetik a látogatási tilalmat betegeik védelme érdekében. A látogatási korlátozásokat az ÁNTSZ folyamatosan frissíti honlapján.

Szerdán is újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat. A Soproni Gyógyközpont például szerdától már egyáltalán nem látogatható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top