Egészség

Mégsem agyvelőgyulladásban halt meg a szentgotthárdi kislány – frissítve

Meghalt egy kislány Szentgotthárdon szombaton. Az első hírek arról szóltak, hogy agyvelőgyulladástól. Ócsai Lajos azonban lapunknak azt mondta: nem vírus, hanem baktérium, és nem agyvelő-, hanem agyhártyagyulladás okozta a tragédiát. Annak ellenére, hogy az ÁNTSZ szerint mindent megtettek, a szülők félnek, sokan óvodába sem viszik a gyereküket.

Nem tájékoztatták őket?

Meghalt szombaton egy kislány Szentgotthárdon. A gyerek reggelre lett rosszul, az orvos azonnal kórházba küldte, de nem tudták megmenteni az életét, délután meghalt. Hétfőn derült ki, hogy halálát járványos agyvelőgyulladás okozta. Az ÁNTSZ szerint nincs járványveszély, és megkeresnek mindenkit, aki kapcsolatba került a kicsivel. A gyermek a szentgotthárdi Játékvár Óvodába járt. A szülőktől azt kérik az egészségügyi hatóságok és az óvoda, hogy ha gyermekük belázasodik, azonnal vigyék orvoshoz.

Szülőként teljesen normális reakció, ha egy ilyen hír hallatán az ember bepánikol

és információt követel. A nyugat.hu-n azonban az egyik szülő, akinek az érintett Játékvár Óvodába jár a gyereke, azt írta: pánik tört ki, érdemleges tájékoztatást ugyanis senkitől nem kaptak. Egy közös levelet tett ki az óvoda vezetése és a megyei epidemiológus, amiben többek között azt írják: a szakhatóság minden szükséges óvintézkedést megtett és tájékoztatják az egészségügyi hatóságokat is.

Ekkor viszont már a szülők egymás után érkeztek az óvodába, hogy elvigyék a gyereküket. “Kérdem én, a kislány reggelre lázasodott be, és estére elhunyt. Akkor nem késő már akkor menni, ha láz jelentkezik? Ha ez egy ilyen vad vírus, ami a gyerekkel végzett, körülbelül tizennégy óra alatt, akkor így hogy üljünk itthon nyugodtan?” – írja az egyik elkeseredett szülő, aki elképzelni sem tudja, hogyan tudják kiszűrni, kikkel érintkezett a kislány, ugyanis az óvodában múlt héten fotózás volt, így “egyik épületből hurcolták a gyerekeket a másikba”. A szülők azt várták volna el, hogy az óvoda vezetői vagy az egészségügyi hatóságok tartsanak egy rendkívüli szülői értekezletet, ahol elmondják nekik, mi a teendő.

A megyei epidemiológus a szülőket arról tájékoztatta, hogy az ÁNTSZ a szükséges intézkedéseket azonnal megtette, és a szülőktől annyit kértek, hogy ha láz jelentkezik, feltétlenül menjenek orvoshoz. Azt gondolják, a járvány kialakulását sikerült megakadályozni. A tisztiorvosi szolgálat kora délutánra ígért választ kérdéseinkre, amint megkapjuk ezeket, frissítjük a cikket.

UPDATE: Baktérium, nem vírus okozta a kislány halálát

Elértük telefonon Ócsai Lajost, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztály főosztályvezetőjét. Ő rögtön azzal kezdte: nem vírus, hanem baktérium okozta a kislány halálát, nem agyvelőgyulladás, hanem agyhártyagyulladás. A bakteriális agyhártyagyulladás közvetlen nyállal terjed, ami egy óvodában valós veszély. Ócsai viszont azt is mondta: minden gyerek, és minden szülő kapott antibiotikumot, összesen nyolcvanan. “A baktériumot sokan hordozzák az orrüregükben, de a legtöbben mégsem betegszenek meg. Ez a szervezet aktuális állapotától függ.” Ebben az évben eddig országosan 23 esetet regisztráltak. “Az agyhártyagyulladásnak nincsen előjele, de jobb esetben lázzal, tarkómerevséggel jár. Sajnos, ez a kislány a rosszabb változatát kapta el, rögtön vérmérgezése lett.”

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció

Láz, levertség, tudatzavar

Az agyvelőgyulladás nem azonos az agyhártyagyulladással, amit a Neisseria meningitidis nevű baktérium okoz, és két évvel ezelőtt egy 17 éves lány halt bele, aki egy héttel korábban a Balaton Soundon is bulizott. Ezért a halála után elterjedt a rémhír, hogy mindenkit antibiotikummal kellene kezelni, aki részt vett a fesztiválon. Az ÁNTSZ viszont közölte, hogy csak a lány közvetlen környezetének volt szüksége megelőző kezelésre, és ők ezt meg is kapták. 

Az agyvelőgyulladásnak, amit tévesen a mostani esettel is kevertek, a kórokozói többnyire vírusok, amiket az esetek jelentős részében kullancsok terjesztenek. (A kullancsok leginkább Magyarország nyugati megyéiben és az Északi-középhegységben terjedtek el.) A fertőzés a légutakon, a gyomor-bél traktuson vagy a sérült bőrön át jöhet létre. A vírusok a behatolás helyén, majd más szervekben (máj, lép, izom, csontvelő) szaporodnak, ahonnan nagy mennyiségben kerülnek a véráramba, majd az agyvízbe.

A tünetek hirtelen jelentkeznek. Magas láz, fejfájás, hányás, romló éberségi állapot, tudatzavar, görcsök, reflex- és mozgászavar, járászavar jelentkezhet. A kezelés elsősorban tüneti. Míg a bakteriális fertőzésekre jól alkalmazhatók az antibiotikumok, a járványos agyvelőgyulladást okozó vírusok ellen kevés megfelelő vírusellenes szer van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top