nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Egészség
Félelem és reszketés a János Kórházban

Félelem és reszketés a János Kórházban

Én féltem, és reszkettem, pedig nem kellett volna. A cikk végére az is kiderül, miért is gyerekbarát a János Kórház.
Nagy Réka
Nagy Réka
f Ajánlom

A kezdetek

Az egész a Szigeten kezdődött. Az egyetlen napon, amire jegyünk lett, a legnagyobb sárdagonya volt, mindenki úgy csúszkált, mintha az európai műkorcsolya-világbajnokság elődöntőjén lenne.

De nem vagyunk papírból, kimentünk, persze. Az első általunk megnézett koncert uszkve 37. percében, a férjem után kutatva szememmel a távolban, léptem egyet, és akkorát estem a sárdagonyában, hogy végtagjaim a szélrózsa minden irányába reppentek a kezemben lévő csudálatos irsai nagyfröccsel együtt.

A Szigeten a helyi egészségügyi ellátás nagyon flottul működött, kedves fiatalok adtak-vettek kézről kézre, amíg elértem a  dokiig, szóval panaszra semmi ok. Akkor még nem is tűnt olyan vészesnek a sérülés. Nem úgy másnap reggelre. Akkor a lábamra már ráállni is alig bírtam, irány a szakrendelő, bár sokan már akkor is a János Kórház traumatológiájára szavaztak volna, de régi emlékeim hatása alatt egy dolgot szerettem volna mindenképpen elkerülni: a Jánost.

Egy kis visszatekintés

Mire is emlékszem? Például 18 éves korom körül arra a bácsira, akinek a fél karja le volt szakadva, és ott üvöltött a János Kórház folyosóján, míg a tetanuszomra vártam a szomszéd idegbeteg spánieljének harapása miatt.

Vagy amikor ugyanez a nyomorult spániel újra megharapott egy év múlva, és úgy vágták a tűt a hátsó fertályomba, hogy az ájulás szélén kaptak el, miközben persze obligát leszúrtak, hogy milyen egy nyimnyámbéka is vagyok, csak itt ájuldozom halomba.  Nem túlzok, párszor megjártam az ügyeletet, azt éreztem, mindent, csak ezt ne.

Miután lefutottuk a kerületi szakrendelést (lágy két órát mondanék rá így visszatekintve), ahol röntgenezni már nem tudtak, mert a rendelés vége előtt saaaajnos bezárt a röntgen, szalagszakadásra gyanakodva extra sürgősséggel átküldtek a Jánosba. Olyan páni félelem ült ki a fejemre, hogy drága férjem semmit nem sajnálva elkezdte megnézni, hogy magánúton milyen lehetőségek lennének. Egy ilyen kűr, mely szerint megvizsgál egy traumatológus és megröntgeneznek, 32 ezer forintot kóstál, ha gipszre is szükség lenne, akkor dobjunk rá még egy ötöst, 37 ezerben meg is állnánk. Ismerve a számlaegyenlegünket, hősiesen besétáltam a János kapuján, lesz, ami lesz.

Fotó: janoskorhaz.hu
Fotó: janoskorhaz.hu

Olajozott gépezet

A díszletek semmit nem változtak 20 év alatt, amióta nem jártam ott, olyan szinten lepukkant szegényke, hogy arra nincsenek szavak. Vacogó fogakkal beültem a megfelelő váróba, ahol viszont nagyon kedves társaság verődött össze. Állapotához képest mindenki vidám volt. Igaz, két hölgy is azért ült ott órák óta, mert bedöglött az a gép, amire szükség lett volna a további vizsgálataikhoz (nem ugyanaz a gép természetesen), de meglepően vidámak voltak, úgy látszik, a magyar egészségügy tényleg már a lakosság számára is konstans kabarévá vált, senki nem húzta fel magát.

Azt hittem, a fél életünket ott fogjuk tölteni, pedig édesanyám születésnapi vacsorájára lennénk hivatalosak, de az események meglepően gyorsan zajlottak, a rémisztő díszletek között a mélyben egy óramű pontosságú rendszer működött. Már bent is voltam, a fiatal és lelkiismeretes dokitól a kikérdezésem után már kaptam is a további menetlevelemet a röntgenbe, ahol szintén pillanatok alatt végeztem, és már mehettem is vissza a dokihoz, ahol nem volt üresjárat. A rendelőben az elfüggönyözhető ágyon, amíg nekem a röntgenes beutalómat írták, másnak már a sebét kezelték.

Szóval vissza a dokihoz, jött a vizsgálat, és kiderült, hogy szerencsére nem teljes, csak részleges szalagszakadásom van, és miután tudok járni, gipszet nem kapok. Juhéjj!. Amíg a dokira vártam a vizsgálóasztalon, odajött hozzám egy fiatal egészségügyi dolgozó, és megkérdezte: seb van? Mintha csak azt kérdezte volna, kérek-e fahéjat  a kapucsínóm tejhabjának a tetejére. Mert ha lett volna seb, ő addig is fertőtlenítette volna, míg odaér a doki.

Ismét a folyosón voltam egy recepttel, be a gipszelőbe, ahol szintén csak kedves kórházi dolgozóval és egy lelkes (!!!!!!!), piercinges, punk asszisztenslánnyal találkoztam. Feltettek még rám egy bokarögzítőt, aztán mehettem isten hírével, a jövő heti gyógytornáig ne is lássanak.
Miután a nagy izgalomban mindkettőnk telefonja lemerült, ezért a folyosói bedobósból felhívtuk anyámat: tálalhat, még épp odaérünk a szülinapi dínomdánomra.

Utószó

Egy ilyen részleges szalagszakadás persze nem igazán kéjhömpöly, úgyhogy a mozgásom elég korlátozott, de a gyógytorna, az gyógytorna, és kötelező, úgyhogy mihamarabb meg is próbáltam kapcsolatba lépni az illetékes osztállyal. Egy nagyon kedves fiatal lányt sikerült elérnem, aki tájékoztatott arról, hogy engem mint ambulánsan beutalt beteget mikor is tudnának fogadni. Természetesen ez a nekem legrosszabb időpont volt, de hát mit van mit tenni, ahhoz a János Kórháznak igazán nincs köze, hogy oviszünet van, és épp senki nem tudja vállalni a kiskorút abban az időpontban, amikor gyógytesire kellene mennem.

Márpedig a tornát elkezdeni muszáj, ezt pontosan tudom, és a nagyon kedves lány is felhívta rá a figyelmemet. Éppen csalódottan letettem volna a kagylót, hogy átgondolhassam a logisztikát, amikor bátor ötlettől vezérelve rákérdeztem, hogy vajon kis óvodás gyermekemet is magammal vihetném-e a félórás szeánszra, miután nem tudom hova dugni arra az időre? A lány egyáltalán nem volt meglepve, sőt a hangja sem akadt el, amikor azt mondta: persze, nyugodtan, már többször volt rá példa. Ez itt egy tornaterem, majd csak kitalálunk neki valamit.

A magyar egészségügy egy örök és kiszámíthatatlan random trip, ezt jól tudom. Sosem sejtheted előre, hogy a jó vagy a rossz csatlakozást éred-e el, és csodálom, hogy vannak még emberek, akik hajlandók ebben a rendszerben dolgozni. De akikkel ebben a kűrben találkoztam, azokat őszintén tisztelem.

Megosztás Facebookon