Egészség

Lassíthatja az agy öregedését a nyelvtanulás

Még egy jó ok arra, hogy belevágj az angolba, vagy akár a spanyolba, ha eddig még nem tetted!

Forradalmi felfedezésre jutottak skót tudósok! Arra jöttek rá, hogy a kétnyelvűség évekkel későbbre halaszthatja a mentális képességek hanyatlását, sőt az idegen nyelvek felnőtt kori elsajátítása is lassíthatja az agy öregedését.

Az olvasása, beszédének gördülékenysége és az intelligenciája is javult annak a 262, edinburgh-i születésű személynek, akiket 11 éves korukban, majd a hetvenes éveikben vizsgáltak meg (az angolon kívül mindannyian beszéltek még egy vagy több nyelvet). A csoportból 195-en még 18 éves koruk előtt tanultak meg egy idegen nyelvet, 65-en ezután. A vizsgálat adatai szerint azok, akik két vagy több nyelvet beszéltek, jelentősen jobb gondolkodási képességekkel rendelkeztek, mint amit az alapteszt szerint várhattak volna.

A hatások egyaránt mérhetőek voltak azoknál, akik gyermekkorukban, illetve azoknál, akik később sajátították el a második nyelvet. A kutatók szerint a figyelemben, az összpontosításban és a beszéd gördülékenységében jelentkezett javulást nem lehet az eredeti intelligenciával magyarázni.

Tehát idegen nyelvre fel! Vegyetek példát azokról az újbudai, senior diákokról, akik körülbelül 70 évesen vágtak bele az angoltanulásba!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top