Egészség

Egyre rosszabb a levegő minősége a városokban

A szennyezettség oka elsősorban az autóközlekedés és a fűtés.

Egyre szennyezettebb a levegő számos városban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint. A városi lakosság csaknem 90 százaléka olyan levegőt lélegez be, amelynek szennyezettsége jóval a WHO által ajánlott határérték fölött van. Különösen drámai a helyzet Afrikában és Délkelet-Ázsiában. A szennyezettség oka elsősorban az autóközlekedés és a fűtés.

“Sok városközpontot annyira beborít a szennyezett levegő, hogy a felhőkarcolói nem is látszanak. Veszélyes azt a levegőt belélegezni” – hangsúlyozta Flavia Bustreo, a WHO családok, nők és gyermekek egészségével foglalkozó főigazgató-helyettese.

Bogota, Kolumbia fővárosa a probléma orvoslása érdekében javított a helyi tömegközlekedésen, valamint a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak kedvező feltételeket teremtett. Koppenhága is pozitív példa, ahol szintén a kerékpáros közlekedés ösztönzésével sikerült javítani a levegő minőségét.

A világszervezet szerint évente mintegy 7 millió ember hal meg világszerte a légszennyezettség következtében, azaz minden 8. haláleset hátterében a szennyezett levegő áll.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top