Egészség

Tilos lesz e-cigit eladni angliai fiatalkorúaknak

A tiltást a termék lehetséges egészségügyi ártalmaival indokolják, amelyeket további kutatásoknak kell tisztázniuk.

A brit kormány betiltaná elektromos cigaretta eladását a 18 év alattiak számára Angliában.

Az e-cigi ugyanazt az élményt nyújtja, mint a hagyományos, a nikotin azonban nem a dohánylevelek elégetéséből, hanem a készülékben lévő oldat párologtatásából származik. Az elektromos cigaretta már annyira népszerű, hogy a fogyasztása egyes elemzők szerint egy évtizeden belül megelőzheti a hagyományos cigarettáét. Az akkumulátorral működő készülékről sokan úgy vélik, a hagyományos cigarettánál kevésbé ártalmas, és segíthet a leszokásban is. Ellenzői szerint azonban az e-cigaretta a nikotinfüggőség kapuja lehet, az egészségügyi hatásokat pedig újabb kutatásoknak kell feltárniuk.

Sally Davies angol tiszti főorvos szerint nem tudni még azt sem, hogyan hat az e-cigaretta a felnőtt szervezetre, ám az bizonyos, hogy nem kockázatmentes. Hangsúlyozta, hogy a készülék mérgező vegyi anyagokat bocsáthat ki, és az egyes termékek nikotinoldatának eltérő erőssége azt jelentheti, lehet olyan, amelyik akár „szélsőségesen is károsíthatja” a fiatalok egészségét.

A változásokról szóló törvényt a brit parlamentnek még el kell fogadnia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top