Egészség

Lassan, de biztosan közeledik az influenzajárvány

Egyelőre alacsony az aktivitása.

Az elmúlt héten az azt megelőző hetinél négyszázzal többen, 10 500-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz.

A betegek 21,8 százaléka gyermek, 39,5 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 27,6 százaléka, 11,1 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki – olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal honlapján.

Az év 3. hetében tíz megyében emelkedett, négyben nem változott, a fővárosban és öt megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók aránya az év második hetének adataihoz képest.

A laboratóriumi vizsgálatok egyébként az influenza A vírust azonosították. Ez a törzs is megtalálható az idei szezonra kifejlesztett influenza elleni vakcinában, így a védőoltás magas szintű védelmet nyújt a Magyarországon hamarosan járványt okozó szezonális influenza ellen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top