Egészség

Best of tudósok, 2013: 6 kutatás, ami nélkül hülyén haltunk volna meg

Nem kíméltek minket a különböző nemzetek kutatói, a korszakalkotó felfedezések közé 2013-ban is be-becsúszott néhány olyan vizsgálat és eredmény, ami feldobta a napjainkat. A brit tudósok mellett más országok szakemberei is kitartóan keresték a választ az élet fontos kérdéseire. Az ő okosságaikból válogattunk, hogy a tudományba vetett hitünkben megerősödve indítsuk az új évet.

A sztereotípiákban az a jó, hogy működnek

Mert például a BMW-sofőrökről is bebizonyosodott idén, hogy náluk bunkóbbat nem hord hátán a föld – egy amerikai és egy angol kutatás legalábbis egymástól függetlenül erősítette meg ezt a közkeletű nézetet, tehát kételkedésre nincs ok! A University of California kutatásának eredményei szerint a BMW-sek messze a legrosszabbul teljesítettek azon a teszten, ami azt vizsgálta, átengedik-e az autósok a zebrán átkelni készülő gyalogost.

Best of tudósok, 2013: 6 kutatás, ami nélkül hülyén haltunk volna meg

Míg az olcsó márkák vezetői kifejezetten udvariasnak és szabálytisztelőnek bizonyultak, a felsőbb kategóriás autók közül is kiemelkedtek a BMW-k. Ez utóbbiak sofőrjei nem csak a gyalogosokkal szemben nem mutattak előzékenységet, de a stoptáblás kereszteződéseknél sem adták meg az elsőbbséget.

Egy angliai kutatás sem cáfolt rá erre: a több mint 2000 megkérdezett középkorú vezető a legveszélyesebbek és egyúttal legilletlenebbnek a kék BMW-k tulajdonosait nevezte meg. A téma egyébként visszatérő motívum, 2012-ben például egy kaliforniai kutatásból az derült ki, hogy minél csilivilibb autóban ül valaki, annál kevésbé vesz tudomást az utakon közlekedő többi autóról és a gyalogosokról. Maradjunk a Trabantnál?

Ne álmodjon szexuális életről, aki minimálbéren él?

Augusztusban kürtölte világgá Nick Drydrakis – az Anglia Ruskin Egyetem közgazdásza –, hogy szexuális aktivitásunk nagyban függ a keresetünktől, ergo, aki szerényebb összeget kap hó elején a bankszámlájára, nem sok eséllyel ácsingózik a lepedőakrobata címért. A brit felmérés szerint azoknak, akik az átlagosnál többet szeretkeznek (heti legalább négy alkalom), 5 százalékkal magasabb a fizetésük, a teljesen szexmentesen élők viszont 3 százalékkal keresnek kevesebbet. Lehet, hogy az intim együttlétek számának növelésével a fizetés is emelkedik?

29 évesen a legrosszabb a másnaposság

…tehát előtte és utána érdemes időzíteni a nagyobb bulikat. A britek egy 2013-as felmérése szerint az átlagos másnaposság hossza 9 óra 45 perc, ám 29 éves korban ez akár 10 óra 24 percig is eltart. Állítólag az sem mindegy, hogy hol él az ember. A felmérés készítői Nagy-Britannia lelkesen kocsmázó lakóit vizsgálva arra jutottak, hogy az északiak hamarabb józanodnak ki, miközben a déli, bristoli britek sokáig kínlódnak egy komolyabb berúgástól. Vajon aki itthon a jóféle egri boroktól tintázik be, hamarabb ocsúdik, mint az, aki a villányi borvidéken csap egy görbe estét? Ez a tudományos áttörés még várat magra.

Ha már borosta: 10 napig felejtsük el a borotvát!

Nem áprilisi tréfa volt idén az a tudományos munka, ami bebizonyította, a férfi 10 napos borostával a legvadítóbb. A tanulmány az Evolution and Human Behavior című pszichológiai szaklapban jelent meg, és ezt a korszakalkotó kijelentést 351 heteroszexuális nő és 177 férfi véleményére alapozták. A kísérlet során tíz férfiről készítettek fotókat az arcszőrzet növekedésének különböző fázisaiban: az elsőt borotválkozás után, a másodikat ötnapos, a harmadikat tíznapos borostával, a negyediket pedig teljes szakállal.

A fotók értékeléséből nemcsak az derült ki, hogy a nők messze a tíznapos borostájú hímeket tartották a legvonzóbbnak, de – a szülői képességeket kivéve – minden kategóriát ezek a fényképek nyertek meg. Csajozni tehát szigorúan borostával érdemes, ha pedig kezd komollyá válni a dolog, érdemes szakállas fazonra váltani.

 További tudósok:

Fekete kanállal joghurtot enni? Eszedbe ne jusson!

Merthogy már arról is vannak adataink – Anglia vezető pszichológiai szaktekintélyeinek hála –, hogy milyen étel mivel ízlik a legjobban. A University of Oxford pszichológusai szerint az evés közben érzett ízeket nagyban befolyásolják az evőeszközök, amikkel a szánkba vesszük például a joghurtot. Ez utóbbi ezüstkanállal tartalmasabb és krémesebb élményt ad, ha pedig a joghurt színéhez is hasonlít az evőeszköz színe, még édesebbnek is érezzük.

A kutatás csúcsa a mindannyiunkkal szinte nap mint nap előforduló eset, a fekete kanál vs. joghurtevés című történet: ez a halálos kombináció ugyanis határozottan rossz hatással van a tejtermékre. Ha ez a felfedezés nem is hatja meg a hétköznapi fogyasztót, legyen elég annyi, hogy a kutatók azt várják, ezek az információk jó kiindulási pontként szolgálnak majd az étkezési zavarok kezeléséhez. Nem kételkedünk, úgyhogy hajrá!

A málnalekvár tartotta fitten Bilbót

Brit tudósok most decemberben soha nem látott összefüggésekkel világították meg A Gyűrűk Ura lényegi történéseit, ugyanis Nicholas Hopkinson, a londoni Imperial College tudós fiával, Josephfel közösen elemezte J. R. R. Tolkien regényei szereplőinek táplálkozási szokásait és életmódját. A rosszak bukását szerintük egyértelműen az általuk elfogyasztott rothadt hús és hal okozta, illetve az, hogy módszeresen kerülték a napfényt.

Bezzeg a jók (lásd pl. Bilbó) húslevessel, csirkével, rakott zöldségekkel és málnalekvárral tartották fitten magukat. Hiába, olyan adalék ez a népszerű történethez, ami teljesen új korszakot nyit a rajongók életében, akár az a nemrég felfedezett képkocka a Reszkessetek, betörők!-ből, mely bizonyítja, hogy Kevin repülőjegyét maga az édesapja kukázta indulás előtt. De a tudomány nem áll meg, még sok-sok ilyen elmés felfedezést várunk erre az évre is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top