Egészség

Diabétesz: 700 ezren nem is tudják, hogy betegek

Drámaian megnőtt a cukorbeteg gyerekek száma Magyarországon. Követjük mi is a világtrendeket, az Egyesült Államokban és Európában is. Az okokat egyelőre nem ismerjük. Ezzel együtt ugyanilyen aggasztó a felnőttkori betegek száma, ami viszont az életmód és a környezeti ártalmak kontójára írható.

Az életmentő felfedezés útja

1919-et írunk, amikor a tizenegy éves Elizabeth Hughesnál gyermekkori, 1-es típusú diabéteszt diagnosztizálnak. A kislány apja az Egyesült Államok egyik köztiszteletben álló politikusa (később az ország külügyminisztere és a Legfelsőbb Bíróság elnöke), Charles Evans Hughes. A diagnózis gyakorlatilag a halálos ítélettel ér fel. Az akkortájt egyetlen ismert gyógymód – a koplalás – és a betegség következtében a kislány alig 21 kilogrammosra soványodik. Eközben több száz mérfölddel távolabb, a torontói egyetem két tudósa, Frederick Banting és Charles Best felfedezi, hogyan lehet állati eredetű hasnyálmirigyből inzulint kivonni. Elizabeth versenyt fut az idővel, hogy leküzdje a halálos kórt, miközben a szer felfedezői kétségbeesetten küzdenek azért, hogy az inzulin nagyüzemi termelését is meg tudják oldani. Hosszú hónapok eredménytelen küszködése után a torontói egyetem igazgatója végül elfogadja egy indianapolisi gyógyszergyár, a Lilly segítségét, és hamarosan történelmi jelentőségű megállapodás születik az ipari méretű gyártást célzó együttműködésről.
A gyógyszergyárnak végül sikerül olyan továbbfejlesztett tisztítási eljárásokat kidolgozni, amellyel a betegek számára jól tolerálható, stabil és megbízható készítmény állítható elő. Elizabeth Hughes az első olyan diabéteszes betegek egyike volt, akik részesülhettek a Lilly inzulinkészítményéből. A kislány kis híján belehalt a betegségbe, de végül mégis megérte hét unokája születését. Túlélte, de onnantól a Nobel-díjas felfedezés egy életen át „társául szegődött”.
 
Diabétesz: 700 ezren nem is tudják, hogy betegek

90 éve kezelhető, kialakulása ma is misztikum

 

Ma, az orvostudományi áttörés 90. évfordulóján viszont újabb kihívással szembesül a tudomány: drámaian nő a cukorbetegek száma, a gyerekek körében Magyarországon ma már kétszer annyi az érintett, mint akár egy évtizede. Míg 10 éve 100 ezer magyar gyerek közül 9 szenvedett 1-es típusú cukorbetegségben, mára ez az arány megduplázódott, ezzel pedig követjük az amerikai és európai trendeket. Az okokat egyelőre az orvosok, kutatók sem igazán látják, legfeljebb a 2-es típusú, vagyis az idősebb korban kialakuló betegségre adhat magyarázatot, hogy drámaian nő az elhízott gyerekek száma is.
 

 Kapcsolódó cikkeink:

Bonyolult betegség

Az 1-es típusú diabétesz nem annyira rejtélyes, mint inkább bonyolult betegség, jelentkezhet akár pár hónapos gyereknél is, gyakori kamaszkorban, de 35-40 évesen is kialakulhat. A világ egyik leggyakoribb és jelenleg nem gyógyítható anyagcsere-betegségének a lényege, hogy a sejtek nem jutnak elegendő inzulinhoz. A fiatalkori, azaz 1-es típus esetén azért, mert a hasnyálmirigy sejtjei nem termelnek inzulint, vagy nem eleget termelnek, 2-es típus esetén pedig a sejtek nem képesek „befogadni” azt. Így az anyagcsere felborul. Mire a tüneteket észleli a család, a folyamat nagy része, vagyis az inzulintermelő sejtek pusztulása már lezajlik. Előfordul, hogy a beteg már életveszélyes állapotban kerül orvoshoz, mire tisztázódik, hogy 1-es típusú diabéteszről van szó.

A tünetek pedig jól érzékelhetők:

  • gyanús, ha a gyereknek folyton pisilnie kell,
  • állandóan szomjas,
  • nagy az étvágya,
  • látványosan fogy,
  • nagyon fáradékony,
  • a már szobatiszta gyermek újra bepisil,
  • jellegzetes a körömlakklemosóra emlékeztető, acetonszagú lehelet is.

Mindez igen gyors folyamat, kezelés nélkül akár néhány héten belül komolyabb problémák jelentkezhetnek: erős hasi fájdalom, súlyos kiszáradás, hányás, az anyagcsere teljes felborulása. Nagyon gyakran valamilyen betegség, például mumpsz után jelentkezik a baj. Vagyis egy bizonyos, a felmenőktől örökölt genetikai állomány és valamilyen környezeti hatás együttesen okozza. De lehet, hogy a genetikai állomány hajlamosítja az illetőt, ám az immunrendszere ki tudja védeni azt a fertőzést, amely elindítaná a kóros folyamatot. Annyi összefüggéssel kellene számolni, hogy egyelőre nem beszélhetünk hatásos megelőzésről.

 
 
Egy Csepp Világnap – 2013. november 17-én
A Lilly Hungária és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány mindenkit sok szeretettel vár a november 17-ei ingyenes családi egészségnapon a SYMA csarnokban. A Diabétesz Világnap és az inzulingyártás elindulásának 90. évfordulójának alkalmából megrendezésre kerülő Egy Csepp Világnapon bárki ingyenesen részt vehet különféle egészségügyi szűréseken, miközben számos edukációs program, foglalkozás, cukorbeteg-klubtalálkozó és egy különleges élményt tartogató, közös Diabétesz Séta is várja az érdeklődőket.

Azonnal észlelni kell a bajt!

„A 2-es típusú cukorbetegség szorosan összefügg az elhízással és az életvitellel – mondja dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyász szakorvosa. – Különösen ügyelni kell a gyerekek étkezésére, a gond persze nem az, ha egy-egy falatot esznek a tiltott dolgokból, az legfeljebb picit megemeli vércukrukat, hanem a mértéktelenség és az, ha nem észleljük a bajt” – mondja a szakember. A tartósan magas vércukorszint ugyanis komoly károkat okozhat a szervezetükben, de előfordul a másik véglet is, amikor a leesik a vércukor, ilyenkor jön a remegés, verejtékezés, szédülés. „Adrenalin szabadul föl, amit a szervezet nem tud kompenzálni, ilyenkor kell valamilyen szénhidrátot juttatni a szervezetbe” – teszi még hozzá Krivácsy doktor.
 

Figyelj rá!

A cukorbetegség egy életen át elkíséri a beteget, és a betegségre hajlamos gyerekeknél még nem lehet megelőzni a kór kialakulását. Azonban jól kezelhető, és a cukorbeteg gyerekek teljes életet tudnak élni, ha követik a szabályokat. A vércukorszint megemelkedését alapvetően nem érzi a beteg, így a tartósan magas vércukorszint következményeként a szövődmények észrevétlenül alakulnak ki. Az a diabéteszes beteg, aki betartja az előírásokat (diéta, mozgás, terápiás fegyelem), vércukrát is rendszeresen ellenőrzi, a cukorbetegség szövődményeinek kialakulását elkerülheti. Jelen tudásunk szerint a késői szövődmények megelőzésének egyetlen módja, hogy el kell érni az optimális anyagcsere-beállítást. A késői szövődmények ugyanis azoknál a betegeknél alakulnak ki, akiknek az anyagcserekontrolljuk nem volt megfelelő. Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor a korai elváltozások még visszafordíthatók, illetve a romlás lelassítható. A gyermekeknek és a szülőknek meg kell tanulniuk a kalória- és szénhidrátszámolást, ismerniük kell azokat a konyhatechnikai fogásokat, amelyek segítségével ezt az étrendet jól be tudják tartani. A kicsikkel például meg kell értetni, hogy ők nem rágcsálhatnak ugyanúgy, mint mások. Sokszor ez a dolog legnehezebb része, ám ahogy nőnek a gyerekek, úgy értik meg ennek a jelentőségét, és sokszor meglepő gondossággal maguk ügyelnek a szabályok betartására.

 

Akár egymillió beteg is lehet

A Magyar Diabetes Társaság becslése szerint hazánkban mintegy 700 ezer ismert cukorbeteg él. Szakértők szerint legalább ugyanennyien lehetnek még azok, akik nem tudnak arról, hogy cukorbetegek. A megbetegedések számának növekedésében szerepet játszik a gyermekkori (1-es típusú) diabétesz gyakoribbá válása, illetve az esetek mintegy 90 százalékát kitevő 2-es típusú betegség elterjedése. Utóbbi hátterében a helytelen táplálkozás, a fizikai aktivitás mértékének csökkenése, az elhízás és a népesség elöregedése egyértelműen igazolható.
Az idei Diabétesz Világnap mottója: „Óvjuk a jövőnket”, s legfontosabb üzenete, hogy a cukorbetegség elleni küzdelmet már fiatal-, illetve gyermekkorban kell elkezdeni. Elsősorban a megfelelő tájékoztatás és prevenció révén, mert a fiatalok akkor lesznek fogékonyak és elkötelezettek, ha megértik, milyen veszélyekkel jár a diabétesz, és mit tehetnek ők saját maguk a megelőzés érdekében.

 
Elizabeth túlélte„Áttörés”
Elizabeth Hughes történetét, aki kis híján belehalt a betegségbe, Thea Cooper és Arthur Ainsberg izgalmas regénye mutatja be, és enged betekintést a Nobel-díjas felfedezés lenyűgöző titkaiba.
A Lilly és a Sanoma közös kiadású könyve „Áttörés – Az inzulin felfedezésének kalandos története” címmel egy lebilincselő dokumentumregény a milliók életét megmentő inzulin tömeggyártásának 90. évfordulója alkalmából. A könyv a Diabétesz Világnapján, november 14-én került a nagyközönség elé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top