Egészség

Vasaló helyett itt a forró zsák!

Búcsút mondhatunk a vasalódeszkának is.

Egy német cég fejlesztette ki ezt a kissé bizarr küllemű, ugyanakkor ügyes szerkezetet, mely azoknak lesz barátja, akik utálnak vasalni. A ruhákat a masina zsákjára kell húzni, bekapcsolás után a zsák megtelik forró levegővel, és úgy elsimítja a holmin a gyűrődéseket, mint egy alapos vasalás.

A gép ráadásul szárítani is tud: ha egy mosásból éppen kivett, még vizes ruhát teszünk rá, állítólag mindössze 7 perccel később szárazon és gyűrődésmentesen vehetjük le róla.

A masinával “csupán” az a gond, hogy egyelőre nagyságrendekkel több kerül, mint egy hagyományos vasaló: az ára átszámítva nagyjából háromszázezer forint.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top