Egészség

Szívből csinálják – megvan az Év Kórháza!

A szívátültetés hazai központja, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika lett az Év Kórháza a Házipatika.com olvasóinak szavazata alapján. Több mint 40 ezer voks döntött: hol bánnak a legjobban, a legjobb körülmények között a magyar betegekkel.

„A hajnali órákban a mentő a Városmajori Klinikára vitt, mert borzasztó mellkasi fájdalmaim voltak. A gyors és szakszerű ellátásnak köszönhetően még ma is élek… Sok ilyen orvosra és ápolóra lenne szüksége az országnak.”

„A nővérkék itt nem egyeskének, vagy ketteskének nevezik a betegeket, hanem mindenkit a keresztnevükön szólítanak, ami már önmagában is jólesik.”

„Ha minden orvos így végezné a munkáját és olyan ápolószemélyzet segítené, mint ezen a klinikán, akkor a magyar egészségügy elmondhatná, hogy világszínvonalon dolgozik. Köszönöm nekik!”

Szívből csinálják - megvan az Év Kórháza!

Csak három vélemény, három köszönetnyilvánítás a most Év Kórházának választott Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikának. A díjról a betegek döntöttek az alapján, hogy hogyan bántak velük, mit tapasztaltak az adott kórházban.

„Az első szó tőlem is a köszönet – mondta a díjátadón a győztes kórház igazgatója, dr. Merkely Béla. – Nem volt könnyű év a 2012-es, pont ezért kell az erő a mindennapi munkánkhoz, a legnagyobb erő pedig a pozitív visszajelzés” – tette hozzá a professzor, aki szerint a díj a kórház minden egyes dolgozójának nagy elismerés. Az igazgató nagy sikerekről is be tud számolni, hiszen tavaly megduplázódott a szívátültetések száma a klinikán, és most nyáron végeztek Magyarországon először náluk szívkoszorúér-tágítást egy speciális, felszívódó anyaggal.

„Minden sorstársamnak azt üzenem, hogy bátran keressék fel ezeket az igazán kiváló szakembereket” – írja egy beteg a második helyezettről, a Bács-Kiskun Megyei Kórházról, amely egyébként az utóbbi két évben megnyerte a Házipatika.com szavazását.

„Bármikor tudok vele beszélni, soha nem zavar el, pedig mindig rohan, annyi a betege. Ő az, aki mondja, hogy ne adja fel, ne idegeskedjen! Pedig 1 forintot sem adtam neki, Ő csak dolgozik rendületlenül!” – írta a Házipatika.com fórumán egy hálás páciens a harmadik helyezett karcagi Kátai Gábor Kórház egyik orvosáról. Az intézmény egyébként óriásit ugrott a tavalyi szavazáshoz képest – száz hellyel került előbbre a listán.

Szívből csinálják - megvan az Év Kórháza!

 

Mitől a legjobbak?

A Házipatika.com a leglátogatottabb egészségügyi portál Magyarországon, szerkesztői ezért gondolták úgy nyolc évvel ezelőtt, hogy megkérdezik az olvasóikat, melyik kórházat tartják a legjobbnak. „Öt kategóriában lehetett szavazni: orvos-szakmai ellátás, ápolás- és szakszemélyzet,

Az év kórháza 2012

Kategóriagyőztesek

Orvos-szakmai ellátás: Veszprém megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Veszprém
Ápolás- és szakszemélyzet: Margit Kórház, Csorna
Infrastruktúra kategória: Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa
Ellátás: Heim Pál Gyermekkórház, Budapest
Környezet és tisztaság: SZTE ÁOK Onkoterápiás Klinika, Szeged

infrastruktúra, ellátás, környezet és tisztaság. Mint az iskolában, egytől ötig terjedő skálán értékelhették az olvasók az intézményeket” – mondta Pilling Róbert, a Házipatika.com főszerkesztője. Természetesen a betegek a saját élményeik alapján szavaztak és osztályoztak. Hirdettek kategóriagyőzteseket is, de a győztest az összesítés adta. „Vagyis az Év Kórházának mindenben jónak kellett lenni, és nagyon-nagyon szoros volt a mezőny, hiszen sok helyezett között csak századnyi különbségek döntöttek” – magyarázta a főszerkesztő.

Szívből csinálják

Nagyon örülünk, hogy ellátás kategóriában a Heim Pál Gyermekkórház nyert, hiszen a kicsi gyerekek tényleg a legkiszolgáltatottabbak, ha betegségről van szó. „Tényleg szívből csinálják, amit csinálnak. Kár, hogy kevés ilyen ember van az egészségügyben, mint ott” – írja a kórházról egy vesebeteg kisfiú anyukája.

Tudjuk, hogy nincsenek könnyű helyzetben a kórházak, nap mint nap orvos és nővérhiányról írnak az újságok. Ilyen helyzetben nagyon fontos, hogy köszönetet és elismerést kapjanak azok az ápolók, orvosok, nővérek és kórházi dolgozók, akik lelkiismeretesen végzik a munkájukat.

Ha kíváncsi vagy, az általad ismert kórház mennyi szavazatot kapott, kattints ide a részletes eredménylistáért!

A Házipatika.com nyolc éve szervezi Az Év Kórháza szavazást, 2012-ben október közepétől két hónapon át voksolhattak Magyarország összes kórházára a betegek. A kórházaknak nevezni nem kellett, automatikusan kerültek a listára. A többi már csak a betegeken múlik, vagyis a kórházakon…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top