Egészség

A kilókkal együtt a szexuális étvágy is oda?

"Bárcsak újra kövér lennék, akkor megint lenne kedvem szexelni!" Elsőre furcsán hangzik a kívánság. Pedig...

Minden körülöttünk – plakátok, reklámok – azt sugallják, hogy vékonynak kell lenni, mert akkor és csak akkor boldog és szexi az ember lánya. Sokan állítólag azért vágnak bele a fogyókúrába, hogy újra tetsszenek a férjüknek és persze saját maguknak, hogy a szex ugyanolyan „szexi” legyen, mint régen. 

A kilókkal együtt a szexuális étvágy is oda?

„Míg a túlsúllyal vidám voltam, kiegyensúlyozott, addig most – bár nagyon tetszik, amit a tükörben látok – folyton a kilóimmal foglalkozom, és sokszor vagyok ideges és feszült… És ami a legrosszabb: eltűnt belőlem a vágy” – írja a Házipatika egyik olvasója, aki szülés után 15 kilót szedett fel, és 10 évig nem foglalkozott a pluszsúllyal. Végül aztán drasztikus fogyókúrával egy év alatt visszaszerezte a régi alakját, de a kilók apadásával a jókedve is elillant. „Míg régen hetente többször kezdeményeztem, mert kívántam a szexet, most erről szó sincs. Inkább kerülöm az együttléteket, és az utolsó gondolatom a szex” – panaszkodik a kétségbeesett feleség, aki érzi, hogy a férje már nem sokáig bírja a visszautasítást, vagy azt, hogy a felesége kelletlen az ágyban. „Néha arra vágyom, hogy újra visszakapjam a régi testemet, hátha azzal visszatér a jókedv és a szexuális vágy.”

Vajon tényleg van összefüggés a libidó és a testsúlyváltozás között? Hiába tetszünk magunknak, ha a tükörbe nézünk, ha közben semmi kedvünk a férjünkkel szerelmeskedni? „Maga talán az alkata ellenére próbálja erőszakolni a vékonyságot. Ha ez így van, nem csoda, hogy sokkal több rossz hatása is van az öngyötrésnek” – kezdi a válaszát Bede Zsuzsa szexuálpszichológus, aki azt tanácsolja, hogy ilyen esetben érdemes visszagondolni az elmúlt pár évre, milyen dolgok, változások történtek a családban, a munkahelyen vagy a férjével való viszonyában.

„Nem tudná megtalálni az arany középutat? Kicsit lazítani, és nem figyelni mindig a kilókra, kalóriára, hogy végre merje élvezni az evést is, de persze mást is” – javasolja Zsuzsa, aki szerint jót tenne, ha nem folyton a kalóriák és kilók körül forogna az illető gondolata, hogy az ételről való lemondás ne legyen az élet örömeiről való lemondás is egyben. A szexológus szerint nem szabad elkeseredni, hiszen rá lehet találni a harmóniára, az egyensúlyra, de ez önismereti és párkapcsolati munkát jelent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top